E-mailben érkezett, Veszedelmes akarat (18+)

írta: Sam Wilberry

Vasárnap este volt. Fáradtan és nyúzottan nyúltam el a díványon, amikor szitkozódás hangjára lettem figyelmes. Beleborzongtam már a tudatba is, hogy netán Jace jött vissza, színt vallani. Szorosan behunytam a szemem, a takarót az orromig húztam, szabályosan, laposan lélegeztem. Éreztem, hogy a vér megfagy bennem, s a gyomrom görcsbe rándul. Erőt vettem magamon, ismét felpillantottam. A szempártól, ami a pillantásomba ötlött, kihagyott egy ütemet a szívritmusom. Forróság öntött el, lágy melegség kúszott végig a gerincem mentén, egészen a tarkómig. Kavarogtak bennem az érzelmek. Fájó pillantást vetettem Harryre. Az ajtófélfának dőlt, laza, zsebre vágott testtartásával egész higgadtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt. Mondom, csak tűnt. Tudtam, hogy legbelül perzselő dühöt érez. Megcsóváltam a fejem, képtelen voltam a szemébe nézni. Egy kiszaggatott fekete pólót s farmernadrágot viselt, kopott bőrcsukával. Egyszerre hatott érzékinek és veszélyesnek. Most nem szabad… – figyelmeztettem magam gondolatban.

– A kurva életbe! – úgy köpte a szavakat, hogy megrázkódtam mélyen csengő baritonjának éles hangjától. – „Nincs itt Harry, s máris megfelel Jace úr is”, ugye, erről van szó, nemde? – öles léptekkel elém termett. Sötét, kusza tincsei a tekintetébe omlottak, arcát keretezték.

– Harry… – alig bírtam kinyögni a nevét. Nem arról van szó, mint amire gondol. Bár, meglehet, hogy magam is jobban örülnék. Az az igazság, hogy a helyzet sokkal tragikusabb, mint gondolná az ember. – Haz, értsd meg, semmi olyasmiről szó, mint amit feltételezel. Jace itt járt, mert itt járt…

– Basszus, ez a legszánalmasabb alibi, amit csak világéletemben hallottam… – fájtak a szavai, nagyon fájtak. De tűrtem, tűrtem. Muszáj volt. Csak veled voltam, Harry. Térj már észhez!, gondoltam.

– Tudom, amit tudok. Jace egy seggfej, egy két lábon járó merevedés.

– Harry! – csattantam, hangom határozottságán még magam is meglepődtem. Az adrenalin fel-le száguldott a zsigereimben. Jeges kábulat lett úrrá rajtam, az agyam satuba fogta valamilyen különös, hívatlan fájdalom. – Nem. Történt. Semmi. Amíg. Te. Úton. Voltál. – fogalmam sem volt, miként hinné el azt, ami úgyis nyilvánvaló. Képtelen voltam hatásvadász szöveget kiötlenem, pedig nem is volt rá szükségem. Harry az életem. Rabul ejtett az első perctől kezdve, miért lógnék el más férfiakkal? Mi okom lenne rá? Egyáltalán, miért tenném? Biztos, hogy nem azért, hogy Harryt őrületbe kergessem…

– Az… enyém… vagy! – dünnyögtem, és szinte azonnal nekem vágódott. Testem szorosan a testéhez nyomult. Éreztem minden egyes domborulatát, izmainak befeszülését, majd kiengedését. Forró lehelete megbizsergette az ajkam, halkan ziháltam. A hajamba túrt, közelebb húzott magához. Érezni lehetett a kettőnk közt elektromosan szikrázó szenvedélyt. Dühös volt rám, viszont jogtalanul. Nem tudom, hogy miért feltételezi azt rólam, hogy lefeküdtem Jace-szel. Csak annyi történt, hogy reggel lekéstem a buszt, s Jace volt annyira úriember, hogy befurikázott a városba. Kérdem én: mi itt a probléma?Á, mindegy is, fölösleges zaklatnom magam ezzel, erre a kérdésre én úgysem fogok választ kapni. A férfi elme felderíthetetlen… Totál gáz.

Nevetnem kellett. Próbáltam visszafojtani, miközben Harry lágy csókokkal borította el a nyakam. Aztán, mintha valami elszakadt volna kettőnk közt: vad és szenvedélyes volt, olyannyira, hogy már fájt. A bőrömbe harapott, szívta és fújta, miközben szitkokat mormolt folyamatosan. Erősen átkarolta a derekam, megfeszültem érintéseinek hadában. Többször is nekem döfte a csípőjét, duzzadó férfiassága a combomnak nyomult.

– Imádlak, bébi. – megfogta egy hajtincsem, s játékosan feltekerte az ujjára. Megrántotta. Felsikoltottam fájdalmamban, látszólag élvezte a vonaglásom.

Harry… – gondoltam, mert már képtelen voltam kiejteni a fájdalmak ostromától.

A neve mélyen bennem visszhangzott, felébresztve a bennem szunnyadó vadállatot. Hirtelen ötlettől vezérelve én is a hajába túrtam, s magamhoz rántottam. Az ajkába haraptam, a lábammal átfogtam a csípőjét, magamhoz rántottam. Széttárt lábakkal, zihálva csókoltam, akartam őt, ezúttal durván, mindent elsöprően. Annyira szorított, hogy tenyerének helye sötét, piros foltként vibrált a bőrömön. Letépte a felsőm, lerángatta a nadrágom, miközben ő is nekivetkőzött. Férfiassága feszesen, lüktetve dudorodott bokszerében. Közelebb hajoltam hozzá, és úgy megmarkoltam, olyan erősen, hogy fájdalmas, kínos nyögésbe torkollt. Élveztem a játékot. Nagyon is…

Lehámoztam a bokszerét. A farka hosszan meredt a magasba. Hátra araszolt, az ágy szélére térdelt. Figyeltem a testét. A fejét kissé elődöntötte, a haja a szemébe lógott. A félhomályba megcsillantak az izmai, verejtéktől gyöngyözött felsőteste igazi látványosság volt. Csak néztem, néztem, néztem. Nem tudtam betelni tökéletes külsejével. Felülkerekedett rajtam a kéjvágy. A lába közé csusszantam. Megmarkoltam a farkát, és durva, érzéki, vad mozdulatokkal húzni kezdtem. Nyögött, zihált, döfött. A csípőjét kéjesen mozgatta, elasztikusan simult hozzám. A vállamra tapasztotta a tenyerét, egyre erősebben döfött, farka vöröslött már. Annyira forró volt a bőre, annyira selymes. Hátradőltem az ágyon, magammal rántottam. Ó-t formáltam a számmal, kacsintottam neki. Felterpeszkedett, s magabiztos mozdulattal, mutatóujjával segítve, farkát a szűk résbe tolta. Fel-le kezdett mozogni, teste rángott a vágytól. Ordított, minden ízében remegett, amikor lövellt. Forró lé lepte el a szám, és csak jött, jött, megtöltött. Alig bírtam nyelni a sós lét, farka szinte teljesen a számban volt. Ráharaptam, mire ő reflexszerűen elhátrált, kihúzódott a számból. Kezembe fogtam a mellem, azonnal gyúrni kezdtem. Tudtam, hogy irritálom ezzel az igencsak látványos önkényeztetéssel, összeszorította a fogát, állkapcsa megfeszült. Rám vetette magát, megcsípte fogaival a mellbimbóm. Felszisszentem, de tisztában voltam vele, hogy ez az előbbiért kaptam.

– Harry, csak te kellesz nekem… Jace… csak fuvart ajánlott, mert lekéstem a buszt. Tudod, azon a reggelen, amikor olyan állatian egymásnak estünk… – az emlék felderengett bennem.  Rám mosolygott. Megbékélt. Tisztázta magában a dolgot. Levonta a következtetést… A következtetést, ami szerint rohadtul bunkó volt. Örültem neki.

Meztelen teste az enyémnek csapódott, ajka az ajkamra tapadt. Megcsókolt, és egész halkan lehelte:

– Szeretlek.