E-mailben érkezett, Babysitting (18+)

írta: Jule   


         Imádtam a munkám. Nem nagy szám, hisz csak babysitter vagyok. De mindig is imádtam a gyerekeket. Lassan másfél éve dolgoztam Zayn Malik-nek. Annyi a dolgom, hogy vigyázok a Perrie-vel közös gyerekükre, amikor ők dolgoznak. A turnékra is mindig mennem kellett, hol Zayn bandájával tartottam, hol Perrie-vel. Ebből adódóan mindkét bandával nagyon jól egyeztem, szinte már a legjobb barátaim voltak.
            Zayn és Perrie elutaznak a hétvégére, de a Kate-et itthon hagyják, mivel romantikázni szeretnének. De nem leszek egyedül, ugyanis az utóbbi időben történt néhány betörés a környéken, ezért Liam is itt tölti a hétvégét, aminek én nagyon is örülök. Így legalább eltölthetek egy kis időt vele.
- Ha bármi van hívjatok! - Emlékeztetett Perrie legalább századjára ma.
- Nyugi. Érezzétek jól magatokat. Liam itt lesz, nem lesz baj. - Nyugtattam meg őket.
- Én inkább attól félek, hogy a végén még két babával fogtok minket hazavárni. - Ugratott Zayn.
- Ha megtörténik, te leszel a keresztapa! - Hallottam meg Liam hangját a másik irányból. Az arcomat rögtön elöntötte a pir, már a gondolatra is, Liam szavai hallatán.

*****

- Végre elaludt. - Sóhajtottam fel fáradtan. - Ez a gyerek olyan akár egy Duracell-nyuszi
- Igen, olyan.
- Készítek vacsorát magunknak. Mit szeretnél?
- Rendeljünk inkább Pizzát. Kevesebb energia. - Vigyorgott rám Liam. - Különben is. Azok után, hogy egész nap ezt a lurkót kergettük, megérdemeljük.
- Jó ötlet. Te megrendeled, én keresek egy filmet addig. - Ajánlottam.
- Rendben.
            Fél óra múlva megérkezett a Pizza, amit hamar el is fogyasztottunk. Majd csendben megnéztük a filmet. Mire a film véget ért, Liam bealudt. Felálltam a kanapéról, bementem a vendégszobába, hogy megágyazzak neki. Már a paplant igazítottam el, amikor két kéz simult a csipőmre. Mikor megfordultam Liam állt szemben velem.
- Me-megágyaztam neked. Jó éjt, Liam. - Próbáltam elmenni mellette, de az utamba állt. - Tehetek valamit érted?
- Ami azt illeti, igen. - Vigyorgott kajánul. - Tudom, hogy amikor éjjelente nem tudsz aludni, rólam fantáziálsz. - Megdermedtem.
- Ezt ki... ki mondta neked?
- Szóval, igaz? Nyugi! Én is szoktam rád gondolni ha feszült vagyok. Mit szólnál, ha kihasználnánk, hogy miénk a ház?- Nem várta meg a válaszom, durván megcsókolt. Ami nagyon beindított.
Rálökött az ágyra és fölém mászott. Vadul faltuk egymás ajkait, a felsőmet szó szerint leszakította rólam, majd ő is kibujt a pólójából. Csókokkal kezdte beborítani a mellkasom, amitől megőrültem. Pillanatok alatt megszabadított a farmer shortomtól, és akkor átfordítottam magunkat. Végigcsókoltam a mellkasát, miközben kibontottam az övét, és lehúztam a nadrágját.
Már boxeren keresztül is lehetett látni, hogy szép mérettel rendelkezik, és amikor arra gondoltam, hogy nemsokára bennem lesz, éreztem, hogy a bugyim teljesen átázott. Gyorsan lekaptam a felesleges anyagot róla, és a farka a hasáig felcsapott.
A kezembe vettem péniszét, majd pumpálni kezdtem. Mély sóhajok hagyták el a száját, amelyek arra ösztönöztek, hogy tovább lépjek. A farka hegyére apró puszit nyomtam, majd lefele haladva, ajkaimat végighúztam hosszán. Nyelvemmel csúcsát kényeztettem, mikor ezt meguntam férfiasságát a torkom hátsó részéig lenyomtam, ami nem fért be azt a jobb kezemmel pumpáltam, a golyóit a bal kezembe vettem és masszíroztam.
- Jézusom! Ohh... igen! - Nyögései arra késztettek, hogy a lehető legjobban kényeztessem. Igaza volt, sokszor gondoltam rá. Amióta megismertem, nagyon tetszik nekem, és nem érdekel ha ez most csak egyszeri alkalom. Érezni akarom.
- (T/N)! Min-mindjárt. - Tudtam, hogy közel volt, ezért gyorsabban kezdtem el mozgatni a fejem.
Nemsokára éreztem, hogy megrándul a számban, majd örömnedve végigfolyt a trokomon. Készségesen lenyeltem, majd még egyszer végig húztam nyelvemet hosszán és mellé feküdtem. Szaggatottan vette a levegőt, és büszke voltam magamra, hogy én váltottam ezt ki belőle.
Gondolatmenetemet az szakította meg, hogy Liam fölém kerekedett és jobb kezét végighúzta a testem vonalán.
- Most rajtam a sor. - Hangjától megborzongtam, nagyon mély volt.
Testem miden pontját csókokkal borította, kezei bebarangolták testem minden szegletét, melleimet lágyan masszírozta, mellbimbóimat többször is megcsipkedte, amitől azok megkeményedtek.
A nyakamat csókolgatta és szívogatta, kezeit pedig lábam közé simította és ott tartotta, mikor megszólalt.
- Mit szeretnél, (T/N)? A nyelvem, vagy az ujjaim? - Duruzsolta szexin a fülembe, majd játékosan.
- Liam!
- Válaszolj! Különben, egyiket sem kapod meg. - Kínzott, és ezt nagyon jól tudta.
- Téged akarlak, Liam. Nem az ujjaidat. Érezni akarlak már!
- Milyen sietős valaki.
- Csak dugj már meg.
- Óhajod parancs! - Már indult volna, mikor szóltam neki.
- Szedek fogamzásgátlót. - Visszajött, csókot nyomott az ajkaimra, és megszólalt.
- Akkor semmi akadálya, hogy teljes mértékben érezhesselek.
Térdeivel szétfeszítette a lábaimat, férfiasságát pedig a bejáratomhoz vezette, majd a hegyét néhányszor végighúzta a már nagyon nedves puncimon. Már ráakartam szólni, hogy ne kínozzon, amikor minden figyelmeztetés nélkül durván belém hatolt. A sikoly a torkomon akadt, annyira hatalmas volt, de hagyott időt, hogy megszokjam a méretét.
- Istenem! Hatalmas vagy, Liam.
Lassan mozgatni kezdte a csípőjét, a kezdeti feszülő érzés pedig el is múlt.
- Gyorsabban, Liam. Kérlek! - Nagyon jó volt, én pedig nem tudtam betelni vele.
- Teszik, mi? Ahogy a nagy farkam ki és be járkál a szűk kis puncidban.
- Igen, Liam! Imádom! - A szóba tőlem volt hangos. Egy jól irányzott döféssel, Liam eltalálta a g-pontom, én pedig akkorát sikítottam, hogy még a negyedik szomszéd is meghallotta, szerintem.
- Ez az! Hadd tudja meg mindenki, hogy kié vagy. Mert az enyém vagy mostantól. Csak az enyém. Sikiísd a nevem!
Nem kellett többször mondania, engedelmesen hagyta el a neve a számat minden döfésénél. Őrült tempoóan döngetett, az ágy nyikorgott alattunk, ő is egyre többször nyögött fel.
- A-annyira kö-közel... vagyok. - Próbáltam érthető szavakat formálni.
- Én is, hercegnő. Én is.
- Nem bírom már.
- Engedd el magad.
Azzal elértem a csúcsot, miközben Liam neve folyamatosan elhagyta a szám. Ilyen orgazmusban még életemben nem volt részem. Pár tolás után Liam belém élvezett, amitől a gyönyöröm tovább nőtt.
Egymás mellett feküdtünk, mindketten próbáltuk visszaállítani a légzésünket normálisra.
- Komolyan gondoltam. - Mondta, amit nem tudtam hová tenni. Kérdő tekintettel néztem rá. - Amit mondtam, komolyan gondoltam, hogy azt akarom, hogy az enyém legyél. - Itt rám nézett, majd villantott egy helyes mosolyt, amitől a szívem elolvadt. - Nem akarom, hogy más is hozzád érjen úgy, ahogy én az előbb. - Tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Eljönnél velem randizni?
- Ez... én... - Nem tudtam normálisan beszélni, ezért inkább rávetettem magam és megcsókoltam. - Igen, elmegyek veled.
- Ha tudnád, milyen rég fel akartam tenni ezt a kérdést neked.
- Ha tudnád, milyen rég szerettem volna hallani ezt a kérdést.
Mosolyogva magához húzott, átölelt, majd igy aludtunk el.

Hello!
Tudom kissé hosszú lett (1077 szó) xDD
De remélem azért elnyeri a tetszéseteket. :)
xxx, Jule.

6 megjegyzés: