Egy év után is (18+)

Sziasztok! Meghoztam az újabb extra hosszú sztorit, ezúttal Zayn-nel! Remélem tetszeni fog, legalább annyira, mint az utóbbi. Várom a komikat! :)


A zene dübörgött, az emberek táncoltak a házibuliban, ahova az egyik barátnőm meghívott. Meg is kerestem őt a tömegben.
- (T/N), szia! - ölelt meg.
- Szia (B/N)! Jó a buli - néztem körül. Egy sunyi mosoly jelent meg az arcán, így egészen biztos voltam abban, hogy valamit kitervelt, vagy már esetleg csinált is.
- Ki vele - tettem keresztbe a kezemet. - Túl jól ismerlek, mit csináltál?
- Tudod, hogy ki van itt? Zayn!
Ahogy meghallottam ezt a nevet, a szívem kihagyott egy ütemet és újra gyorsan kezdett verni. Zayn-nel egy éve szakítottam. Nagyon szerettem, de megcsalt. Hihetetlenül mérges voltam rá, nem tudtam már úgy ránézni, mint azelőtt. Az a helyzet, hogy még azóta is nagyon, de nagyon szeretem.
- Na, mit szólsz hozzá?
- Remélem nem találkozom vele - mondtam monoton, majd elmentem az italokhoz és ittam egy kicsit. Na jó, nem is kicsit. Elég sokat ittam, de nagyon feszült voltam a tudattól, hogy egy házban vagyok Zayn-nel.
Kicsit tántorogva mászkáltam a tömegben, mikor valaki a nevemet mondta. Könyörögtem, hogy ne ő legyen az, de hiába. Egy kéz megragadta az enyémet és maga felé fordított. Egy év után ismét a gyönyörű szempárba nézhettem.
- Szia - mosolygott. Nem szólaltam meg, egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy ott áll előttem. Zayn. Az exem, akit mellesleg még mindig szeretek. - Mi van, meg se ismersz?
- Zayn... - nyögtem ki a nevét, mire elmosolyodott. Kezét a derekamra tette és közel húzott magához. Éreztem rajta a pia szagot, tuti, hogy ő is sokat ivott.
- Tudnod kell, hogy még mindig szeretlek, egy év után is - nézett a szemembe. Nem tudtam, mi kavarog bennem, és most kivételesen nem a pia miatt. Szerettem őt, de mérges is voltam. Tudtam, hogy mi tett, és egyszerűen képtelen voltam elfelejteni. - Szólalj meg, kérlek - jött közelebb, szinte már az orra érintette az enyémet.
- Zayn, megcsaltál és ezt nem tudom elfelejteni - sóhajtottam. Láttam, hogy nyel egy nagyot, majd ajkaim felé közelít.
- El sem tudod képzelni, mennyire fáj ez nekem - suttogta szinte már az ajkaimra, majd lágyan megcsókolt. Leblokkoltam, csak álltam egy helyben és fel sem fogtam, mi történik. Ő még mindig csókolt, én pedig egyre nehezebben ellenálltam, végül megtörtem és visszacsókoltam. A hajába túrtam, ő pedig közelebb húzott magához és átfogta a derekamat. A hosszas csók után elengedett és a szemembe nézett.
- Képes leszel nekem valaha megbocsájtani?
A szemébe néztem, majd tökéletes ajkaira, melyek azelőtt az enyémeket falták.
- Fogalmam sincs - sóhajtottam.
- Gyere, beszéljük meg - fogta meg a kezemet, majd a nagy tömegen végigvezetve bementünk egy szobába. Zayn becsukta az ajtót, én pedig leültem az ágyra. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól, hogy egy szobában vagyok vele, percekkel azelőtt pedig egymást faltuk.
Leült mellém, megfogta a kezemet és a szemembe nézett. Olyankor mindig úgy érzem, mintha a fellegekben járnék. Sötét haja tökéletesen be volt állítva, úgy, mint mindig.
- Tudnod kell, hogy én hihetetlenül megbántam azt az éjszakát. Nagyon mérges vagyok magamra. A bűntudattól akkor tudok megszabadulni, ha adsz nekem még egy esélyt - nézett a szemembe. Hirtelen rádöbbentem, miért kellek neki.
- Ennyi? A bűntudattól akarsz megszabadulni? - húztam el a kezeimet az övéiből, s kicsit eltávolodtam tőle.
- Nem jól fogalmaztam - sóhajtott. - Nem azért kellesz. Azért kellesz nekem, mert még életemben nem találkoztam olyan lánnyal, mint te. Szeretlek (T/N) és tudom, hogy te is engem - közeledett, majd ajkait az enyémekhez érintette és ismételten megcsókolt. A haragom hirtelen elszállt, visszacsókoltam, majd végigfektetett a franciaágyon. Tudtam, hogy innen nem lesz megállás, de őszintén szólva egy cseppet sem bántam.
Felhúzta a lábaimat és közéjük férkőzött, majd kezét végigvezette a combomon, s apró ruhám egyre feljebb csúszott. Akkor úgy kívántam őt, mint még soha. Ajkai megtalálták a nyakamat és lágyan szívni kezdték. Lecsuktam a szemeimet, halkan sóhajtozva élveztem Zayn minden tettét. Megfogtam a pólója alját, majd levettem róla az anyagot. A teste sokkal kidolgozottabb volt, mint egy évvel azelőtt, pedig már akkor is imádtam.
Végigsimítottam a felsőtestét, majd közel hajolt hozzám és megcsókolt. A hátam alá vezette a kezeit, megkereste a cipzárt és lehúzta. Felült az ágyon, s az ölébe húzott, miután levette a ruhámat. Terpeszben ültem rajta, közben vadul csókoltam. Hanyatt döntöttem őt, közben ajkaink egy pillanatra sem váltak el, s megmarkolta a fenekemet. Kicsit felnyögtem, mire elmosolyodott.
- Mikor lettél ennyire izmos? - csókoltam végig a felsőtestét.
- Tudod baby, az elmúlt egy évben edzéssel vezettem le a feszültséget - suttogta, közben sóhajtozott és ellazult a tetteimre. Nadrágjához érve lassan kigomboltam, majd lehúztam róla és a földre dobtam. Boxere szűkösnek látszott, s már szinte el is felejtettem a méretét. Gyorsan levettem az utolsó ruhadarabot, majd hatalmassága szinte már a hasa alját érintette. - Ezt most nem kell!
Nem hallgattam rá, mert tudtam, hogy akarja, csak nem szeret erőszakoskodni. Lehajoltam, megpusziltam a végét, majd bekaptam az egészet. Egy halk sóhaj szökött ki Zayn száján, majd nyögni kezdett, ahogy a fejemet mozgattam. Beletúrt a hajamba, tudta, hogy imádom. Egyre gyorsabban csináltam, ő pedig hangosan zihált. Kicsit meghúzta a hajamat, tudtam, hogy már nem sok kell neki, így abbahagytam. Megfogta a kezemet, magára húzott, majd fordított a helyzetünkön és a szemembe nézett.
- Te egyre jobb vagy, cica - mosolygott, majd megcsókolt. - De most én jövök.
Csókolgatni kezdte a nyakamat, miközben lassan és egyszerűen kikapcsolta a melltartómat. A pántot végighúzta a karjaimon, majd az anyagot a földre dobta. Ajkai a melleimre tapadtak, én pedig az élvezettől nyögtem. Egy idő után megunta, s lejjebb haladva nedves csókokat lehelt a hasamra. Kínzó lassúsággal lehúzta rólam a bugyit, majd széttette a lábaimat és lehajolt. Előre felkészültem, tudtam, hogy Zayn nagyon ért hozzá.
Először rálehelt, amitől összerezzentem, majd nyelvét éreztem. Kéjesen és hangosan nyögtem, ő pedig fogta a csípőmet, hogy ne ficánkoljak. A takarót szorongattam és Zayn nevét nyögdécseltem.
- Óh, te jó ég - ziháltam. Tudta, hogy már közel vagyok, így gyorsan abba hagyta. Fölém mászott, majd finoman megcsókolt.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de ez nekem már nagyon hiányzott - mosolyodott el édesen, majd újra megcsókolt. - Szeretlek!
- Én is szeretlek, Zayn!
Felhúzott és széttett lábaim közé fészkelte magát, majd lassan belém hatolt. Sose volt velem durva, mindig gyengéden csinálta és ez most se volt másképp. Várt, míg megszokom a méretét, majd lassan mozogni kezdett és csak fokozatosan gyorsított. Végig egymás szemébe néztünk, teljesen olyan volt, mint anno egy éve.
- Gyorsabban - ziháltam. Teljesítette a kérésemet, és már őrületes tempóban lökött. Karmoltam a hátát minden egyes lökésnél, s a nyögéseink hangosabbá váltak. Tudtam, hogy a végén Zayn szereti, ha a lány irányít, ezért fordítottam a helyzetünkön és a mellkasára feküdve mozgattam a csípőmet fel-le, néha körözve. Kezét a fenekemen pihentette, én pedig a nyakát csókolgattam és szívtam.
- Ez az - dünnyögte. Tudtam, hogy már közel van, így gyorsítottam. Éreztem az alhasamban, hogy már nekem sincs sok hátra, majd Zayn lökött egyet alulról, s mindketten hangosan mentünk el.
Még mozogtam egy kicsit, majd mellé gurultam, s próbáltam egyenletesen lélegezni. Felém fordult, gyengéden megsimította az arcomat, én pedig felültem és elkezdtem öltözni.
- Nem maradsz még egy kicsit? - mászott oda hozzám és hátulról átölelt.
- Nem, Zayn - vettem fel a cipőmet és felálltam. - Remélem, hogy már nincs bűntudatod - néztem rá, majd ott hagytam és visszamentem bulizni. Igazából semmi kedvem nem volt szórakozni, de valahogy el akartam felejteni ezt az egészet, így csak döntöttem magamba a piát. Nem érdekel senki és semmi, egyszerűen meg akartam szűnni létezni.

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, de amikor úgy éreztem, hogy elég sok volt a pia, felálltam és elindultam az ajtó felé. Ahogy kimentem már a kapun is, megjelent előttem Zayn.
- Baby, miért csinálod ezt? - nézett a szemembe és közelített, én pedig elfordítottam a fejemet.
- Hagyj békén, Zayn! Vagy mi van, még mindig bűntudatod van?
Ki akartam kerülni, de elém vágott.
- Hogy a fenébe mondhatsz ilyet? Szeretlek (T/N), ezt te is tudod! És te is szeretsz engem. Akkor miért nem bocsájtasz meg? Annyiszor megbántam már azt az éjszakát.
- Szállj le rólam - rángattam ki a kezemet idegesen az övéből, majd elindultam haza.
A párnák közé feküdtem, s sírni kezdtem. Igazából fogalmam sincs, hogy miért, de képtelen vagyok neki megbocsájtani. Valamiért nem megy. Csodának kellene történnie, hogy újra bízzak benne és higgyek neki.

Egy hét telt el a buli óta. Zayn hívott, de nem vettem fel a telefont. Valamiért nem nagyon izgatott. Tudtam, hogy magyarázkodni akar, ami nem érdekelt. Megpróbáltam túllépni, bár nem nagy sikerrel.
Egyik délután elmentem a boltba, s a tejtermékek előtt sétálgattam. Rájöttem, hogy nincs otthon tej, így vettem két litert, majd még egy pár dolgot, ami kellett. Kifizettem, beletettem egy szatyorba és elindultam haza.
A hűtőbe pakoltam, amikor megláttam a tejes dobozon egy cetlit.
- Kövesd a csillagokat, melyek az álmaid helyéről kezdődnek - olvastam el. Nem értettem, hogy mit jelent, biztos valami napi bölcsesség.
Felmentem a szobámba. Ahogy beértem, enyhén szólva ledöbbentem, mert az ágyamon műanyag csillagok hevertek. Hát persze! Az álmok helye, az ágyam! Ott szoktam álmodni. De ez mégis mi a fene?
Odamentem, s láttam, hogy a csillagok kivezetnek az ablakon. Már kezdett sötétedni, így siettem. Kimentem az utcára és követtem a csillagokat, amik a játszótérre vezettek. A hintában megtaláltam a következő cetlit.
- Menj a kedvenc boltodba, ott vár egy meglepetés - néztem a papírdarabot. Elmentem a kedvenc boltomba, majd a pénztáros a kezembe nyomott egy ruhát.
- Vedd fel - mosolygott rám, majd betolt a fülkébe. Semmi nem értettem, hogy mi miért van, talán csak egy álom. Magamra kaptam a gyönyörű ruhát, majd kijöttem és a földön volt a következő cetli.
- Utolsó állomásod az a hely, ahol a Hold tükörképe hullámzik - olvastam halkan, majd elkezdtem gondolkodni. Rájöttem, hogy ez csak is a tenger lehet, így odamentem. Halk és kellemes zenét hallottam, s követtem a hangot. Hamarosan megláttam egy kivilágított hajót. Egy nyíl mutatott a fedélzet felé, s oda volt írva, hogy Vár az ajándékod.
Izgatottan mentem, s a zene hangosodott, így tudtam, hogy már közel vagyok. Megérkeztem egy asztalhoz, ami gyönyörűen meg volt terítve, középen egy szál rózsa és két gyertya. Körül néztem, de sehol nem volt senki. Odaléptem az asztalhoz, hátha van rajta egy újabb cetli, de nem volt semmi. Hirtelen valaki átölelt hátulról. Már az illatáról felismertem, Zayn volt az.
- Ezt te csináltad? - fordultam felé.
- Igen - mosolygott, majd megfogta a kezemet és komolyan a szemembe nézett. - Én tudom, hogy egy barom vagyok. Nem becsültelek meg, pedig nagyon sokat érsz. Mások az életüket adnák egy ilyen lányért, de én elrontottam. Tudom, hogy már mondtam sokszor, de szeretlek. Tényleg szeretlek, és fogalmam sincs, hogy mi lenne, ha te nem lennél. Ha most adsz még egy utolsó utáni esélyt, én esküszöm, hogy mindent megteszek kettőnkért.
Pár pillanatig nem tudtam megszólalni, kicsit meg is hatódtam.
- Ezt mind te csináltad? Te szervezted az egészet? És kibéreltél egy hajót?
- Igen, csakis miattad.
Elmosolyodtam, majd megöleltem őt.
- Soha senki nem tett még ilyet értem. Nagyon szeretlek.
- El sem hiszed, mennyire jó ezt hallani - mosolygott. Kihúzta nekem a széket, majd leültünk enni. Nagyon jól elbeszélgettünk, közben a zene hangulatot teremtett.
- És itt a desszert - tett elém egy szerencse sütit.
- Nem bírom már megenni - dőltem hátra a széken.
- Kérlek - nézett a szemembe édesen, képtelen voltam nemet mondani.
- Na jó - mosolyogtam, majd kettétörtem. Egy gyűrű esett a tányéromra. A szívem gyorsabban kezdett verni, s Zayn-re néztem, aki izgatottan várta a reakciómat. - Zayn, ez... atyaég - könnyeztem be.
- Szeretném, ha hozzám jönnél - jött mellém és letérdelt. - Tedd boldoggá ezt a bolond férfit!
Letöröltem a könnyeket az arcomról és szorosan megöleltem.
- Istenem, Zayn! Igen! Igen, igen és igen!
Felállt és fordult velem egyet, majd a szemembe nézett.
- Úgy bánok majd veled, mint a királynőkkel! Nem, jobban, mint a királynőkkel! Szeretlek (T/N)!
- Én is szeretlek!
Magához húzott, s finoman megcsókolt a vőlegényem.

~E

15 megjegyzés:

  1. Imádtam..nagyon jó lett...és nagyoon jól írsz:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! Imádtam....Nagyon jó!

    Ui.: Küldenék egy sztorit. Írnál az e-mail címemre? bloggerbora@gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Wáà ez állati M.Szilvi

    VálaszTörlés
  4. Nagyon-nagyon-nagyon jó lett!!! :) imádom <3 gratulálok:))

    VálaszTörlés
  5. Nem rég találtam erre a blogra,és már is imádom!! :D
    Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon jó lett!!
    Grat.! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jo lett!*.*imádom*.*

    VálaszTörlés
  7. Úristen ! :o hihetetlen egyik blogban sem olvastam még ehez hasonlót , a végére majdnem bekönnyeztem :D eskü nem kellett volna sok hozzá :)
    Imádom ezt a blogot !♥♥♥♥

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyoon jóó :)) kérhetnék egy olyan Liames sztorit ahol Liam a tanár??? ( 18+- osat) lillentyű névre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, a sztorira pedig lehet, hogy kicsit várnod kell!

      Törlés
  9. Köszönöm szépen mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  10. URISTEN EZ EGYSZERUEN TOKELETES*------*

    VálaszTörlés
  11. Te jo eg!! Ez nagyon nagyon szuper lett!!!! Kérhetnék lécci egy Harrys 18+ -os sztorit Zsófi névre? Olyat lécci amiben Harry a legjobb baratom 18+
    Elore is koszonom! <3

    VálaszTörlés