E-mailben érkezett, Harry (18+)

Írta: Sam Wilberry

Ismét kinyitom a szemem. Erős fény hatol a retinámba, amitől hunyorítanom kell. A zene lüktetve bömböl a helységben, az emberek féktelenül táncolnak, a fények eggyé olvadva vibrálnak. Akaratom ellenére megkísérelek egy lépést előre. Dupla kudarc! Erős sajgás áradt szét a fejemben, amitől kissé megroggyan a térdem, ingatagon támolygok a pulthoz. Az italos felvont szemöldökkel szemlél, a szokásosat kérem: whiskyt. A zene lágy folyamként hatol az elmémbe, ami kitölti üres, távol járó gondolataim, amelyek nem állnak egyébből, homályos illúziókból és kelletlen kényszerképzetekből. A görcs összeszorítja a gyomrom. Undorodva tapasztom a számra a tenyerem, közben meg azon mélázom, talán túlságosan is sokat ittam, de a kósza, röpke gondolatot a végtelenség örök, szélfútta mezejére űzöm. A mai este semmiről és mégis mindenről szól… Nem akarom a problémáimat boncolgatni és elemezgetni. Szórakozni akarok. Élni, létezni, szemlélni és látni! Fehér pulcsit és piros rövidnadrágot viselek, megvillantva tökéletesen kidolgozott lábam. Napbarnított, fényes bőr. Elégedetten elmosolyodom, de az elmémben egy fancsali grimasz torzul. Feltámasztom a kezem a pultra, a fejem a hideg, szürke-fehér árnyalatú márványlapra hajtom. Érzem, amint csillapodik a bennem uralkodó téboly. A fájdalom és kín helyét mindent elsöprő álmosság veszi át. Alig bírok lélegezni. Alig bírok ébren maradni. Valaki a vállamhoz ér. Perszelő energia, szikra, forróság, minden elképzelhető végighullámzik rajtam, amint az ujjbegy végigsiklik a tarkóm mentén. Lustán megfordulok, amikor érzem, hogy hirtelen megdől a világ. Alig egy másodpercen múlt, hogy ne törjem össze magam: a szék lába kikanyarodott, szinte leestem. Az ismeretlen alak izmos, csupasz karjai a derekam alá csúsznak, amelyek visszafognak, és a zuhanás nem következik be. Elmosolyodom. Azt sem tudom, hová nézzek zavaromban. A fickó szexi, izgató, és több mint helyes. Elfordítom a pillantásom. Ahogy lehunyom a szemem, megelevenednek előttem az előbb látottak: selymes, dús haj, amely apró fürtökben kereteznek egy tökéletes, szépen metszett, markáns arcot. Mosolyra húzott, feszes, rózsaszín ajkak, amelyek buja csókokat és édes szavakat ígérnek. A fiú engem néz, igen, konkrétan engem néz! Vér gyűlik az arcomba, ki akarok szabadulni az öleléséből, de ő egy pillanatra a levegőben tart, majd a sarkamra billent. Ekkor jön el a pont, amikor komplett eláll a lélegzetem: végignézek rajta. A látvány nagyon is izgató és hívogató. Már nem is akarok szabadulni. Már nem is akarok megszökni. Ahogy felszólal, felnyögök, és az ágyékom összeszorul. Vissza akarok huppanni a székre, de az már alattam terül el a padlón. Megcsóválom a fejem.
- Harry vagyok – mondja, és én rögvest haragosan nézek rá. Ekkora egy neveletlen tuskót! Igen, a kéz, amely felém irányul, szabályosan felém, megrémiszt. Kezet akar fogni velem! Ő! Egy fiú! Egy pasi! Egy Adonisz! Hát nem tanítottak neki illemet? Rossz húzás az, ha egy férfi nyújt kezet egy nőnek. Valóságos sértés. Megaláztatást. Jézusom – gondolom, majd lekezelem. Én bepöccentem.Gondolatban felnevetek, a valóságban mélyen türtőztetem magam és lenyűgöző szórakozási képességeim, amelyeket talán majd egy más téren vetek be kamatoztatva. Igazi tehetség vagyok… Nekem aztán elhiheted!
A fiú mosolya többet ígér, mint amit mutat.
- Jössz? – kérdezi. Szabályosan letaglózom. Pillantásom a kelleténél lejjebb vándorol. Fekete pólót és szűk, koptatott, helyenként kiszaggatott farmert visel, ami ráfeszül izmos testére. Mindez nem elég, még egy lélegzetelállító, extravagáns, fekete bakanccsal is tetézi a helyzetet. A lábbeli fűzői szerteszét kalimpálnak, ahogy megtermett léptekkel halad előre. Harry felizgultan vonszol magával, érzem a kettőnk közt tomboló szexuális energiát és fűtöttségét.
Mindvégig tudatában vagyok hetyke, elszánt mosolyának, amely gödröcskés arcán húzódik.
Hirtelen megrántom, amitől hátratántorodik, ajka rögvest az enyémhez csapódik. A csókja forró, lágy és kényeztető, átfonom a kezem a nyaka körül, közelebb húzom magamhoz. Harry felnyög, teste nekem feszül. Vastag farka csípőmnek szorul, végighúzom az ujjbegyem szerszáma mentén. Akadozva veszem a levegőt, egyáltalán nem érdekel, hogy emberek tömkelege hemzseg körülöttünk. A pillanat varázsának, elbűvölő mivoltának élek, ami felpezsdít és beindít. Harry magával ránt, ezúttal gyorsabban, bár ingatagan halad előre, testek ütköznek nekem, de én mindvégig csak arra tudok gondolni, mi lesz ezután. Izmos hátára szegezem a pillantásom, vágy serken bennem, amely halk sikoly kíséretében hagyja el kiéhezett ajkaim.
- A páholy mögött van egy szoba – zihálja, én csak bólintok.
Függöny lobban előttem, majd eltűnünk a kíváncsi szemek pásztázása elől. Magunk vagyunk egy vörös fényárban, meleg, édes illatokban úszó elzárt helységben. Harry a falnak szegez, kezeimet felszorítja, kötél fonódik a csuklóm köré, amelyet egy falhoz erősített vashoz kötöttek. Előtte csüngök: ziláltan és őt kívánva. Hónapok óta járok ide, minden héten egyszer bulizom itt, ez a titokzatos, ismeretlen fiú, aki már több hete hetykén figyel, most hajlandó volt elárulni a nevét, sőt, kedvére is tehetek, amíg csak – jelen pillanatban végtelen öbölként terjengő – időnk engedi.
Harry ajkán legördül egy nyálcsepp, szemében buja fény csillog, szája huncut vigyorra terpeszkedik. Engem figyel: pillantása megőrjít és begerjeszt.
Lassú csókot nyom a számra, két kezébe fogja megduzzad, felizgult melleim – gyúrni kezdi őket, belőlem meg nyögések és zihálások áradata szakad fel. Harry áthúzza a fején a pólóját, izmos teste teljes valójában tárulkozik elém. A mellkasán az izmok táncot járnak, bámulattal figyelem. Bicepsze lenyűgöző, mindenáron érinteni akarom. A nadrágja a csípőjén lóg, majd ahogy kigombolja az utolsó gombot is, hirtelen lecsúszik, fehér bokszere takarja hosszan elnyúló farkát. Harry beleakasztja ujját az alsónadrágja pántjába, az ajkába harap, amitől én kényszeredetten felsikoltok, végül csak annyit látok, hogy az anyag hevesen a falnak csapódik, majd rögvest földet ér. Harry meztelenül magasodik elém, farka vöröslően lüktet. Súlyos golyói gömbölydedek és selymesek, makkja fényes és nedves. Bizseregni kezd a kezem, legyűrhetetlen vágy lesz úrrá rajtam.
Harry közelebb lép, megcsippenti a mellbimbóim, majd kioldozza a kötelet. Ziláltan zökkenek le, a mellkasára dőlök.
- Harry – nyögöm kéjesen.
- Bébi – válaszolja. – Most szopj le! – utasít, és én azt sem tudom, miként reagáljak. A fiú határozott és lenyűgöző! El fogok alélni. Meg fogok semmisülni. El fogok ájulni… Zúgom magamban, miközben Harry fenekére tapasztom a tenyerem, ritmikus csípőtánc lejtések közben térdelek le eléje, kezem egyre lejjebb és lejjebb húzva izmos lábán, amitől ő remegve dől a falnak. Enyhén előrebillenti a csípőjét, karjait a feje fölé szegezi, lenéz rám. Ahogy végignézek rajta, a hamisíthatatlan tökéletességet fedezem fel benne: izmos lábak, kockás, jól kidolgozott has, erős karok, amelyeken izmok húzódnak, göndör fürtök, rózsaszín, feszes ajak, lágy, csábító mosoly. Ó, a mindenit – ujjongok. Megnyertem a főnyereményt! Felvihogok, két kezemre fogom óriási szerszámát, amely erektől dudorodik. Szemérmetlenül szopni kezdem, a szám behorpad, szívom és szívom. Harry ráng és remeg, verejtékcseppek szánkáznak végig izmos felsőtestén, a lábujjai begörbülnek, a térde megroggyan, ahogy teljes számmal rácuppanok. Érzem farka sós ízé, nyelvem végighúzom vastag, lüktető ívén. A szívem eszeveszettül zakatol, tövig a számba tuszkolom a faszát. Mély mordulás hagyja el a torkát, nyomban erős ujjak vájnak a hajamba, magához ránt. Kipattan a számból a szerszáma, máris vadul csókol, közben ujjaival a csiklóm ingerli, majd behatol. Farka kitölti a bennem lévő tátongó űrt, feloldozást, szabadságot ad. Ráfeszülők, ő fel-le mozog, bőröm bőrének csattan. Harry lehelete a nyakamat cirógatja, kezemmel a hajába túrok, féktelenül csókolom.  
- Ez az, bébi! Gyerünk. Haj-rá… - nyögdécsel döfések hadában. – M-o-o-s-t! Ahhh… - fellendül, annyira belém hatol, amennyire csak lehet, súlyos golyói a bőrömnek csattannak. A nyakamba temetkezik, ujjai a tarkómba vájnak, forró sóhaj szakad fel belőle, majd egyszerre érünk a gyönyör leírhatatlan csúcsára. Elélvezünk. Másodpercekig ráng bennem, aztán kihúzódik. Farka ondótól nedves, kőkemény és méretes. Jobb kezemmel eljátszom vele, míg lassú csókokkal ostromolom az ajkát. Harry rezzenéstelenül figyel, szeme távoli és feneketlen. Egészen addig csókol, míg el nem akad a lélegzete, amikor is…  

17 megjegyzés:

  1. Folytatást gyorsa!!!!

    VálaszTörlés
  2. Folytatááááááááááááást.!!

    VálaszTörlés
  3. Folytatás! Fojtatáás! Fojtatááás! Gyorsan!!

    VálaszTörlés
  4. FOLYTATAST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. FOLYTATAST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  6. és miiiiiiiiii?:( remélem tovább irja majd:)) folytatás kéreeek<3

    VálaszTörlés
  7. Tök jó lenne, ha lehetne olyan sztorit is kérni amiben csak pl Harry és Louis van

    VálaszTörlés
  8. Wat? Ez miiiii? Hol a vége??? Folytatást akarunk!!! :$

    VálaszTörlés
  9. folytatast pls.(

    VálaszTörlés
  10. Kell a folytatáááás!!! :) Nagyon jó lett :)
    Egyébként kérhetek majd egy sztorit Harry-vel? Valami ilyesmit...ha lehet. Köszönöm!
    x.Sunny

    VálaszTörlés
  11. FOLYTASD!!!!!!!!!!!!!!!!!!! HAMAR!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  12. Csak semmi pánik, nagyon sietek és igyekszem a folytatás megírásával! :) Remélhetőleg még a mai nap folyamán kikerül, ha sikerül befejeznem és elküldenem. :))
    Köszön a lelkesedést!

    ~SamWilberry xx

    VálaszTörlés
  13. Szerintem is nagyon jó lett!!!!

    VálaszTörlés