E-mailben érkezett, A szemétláda csapat (18+)

Írta: Alice Jodie Liddell

A sztori durva, saját felelősségre

Csak loholok az utcán, nem érdekel merre, és hova. Ez már mindennek a teteje! A szüleim egyfolytában csak üvöltöznek velem, vernek, és még én vagyok a hibás? Másoknak csak annyit tudok kinyögni, hogy rossz dolgot csináltam, a szüleim leszidtak, a verések meg csak bunyóból keletkeztek ki. Ezt kell hazudnom nekik. Vagy ha elmondom az igazságot, akkor szaladnak apám-anyámhoz, hogy miért tettem ezt... Na, akkor már a kórházban lennék tőlük. Bár, már valamennyiszer közel voltam az ájuláshoz, de mindegy... Hogy miért vernek? Azt még én magam se tudom. Miért mindig én?! - fut át a fejemen e jogos mondat. Miért élek? Mit tettem? Miért vagyok az, aki vagyok?! Legszívesebben meghalnék most. Akkor. Mindig. Tök mindegy. Nem, nem csak ez a bajom! Engem - ráadásul - most figyelj! Mindenki utál. Na ja. Se barát egyik értelemben, se barát másik értelemben. Igen, rugdosnak, ütnek, vernek, pofozgatnak. És mindezt csakúgy. Mert kedvük így járja. Na, nekem meg a kedvem úgy járja, hogy öljem meg magam! És akkor még ők kérdezik, hogy mi a bajom... Nem is hinném,hogy érdekelné-e őket. És ha a suliba bemegyek egy kicsi mosollyal az arcomon, ezt vágják a fejemhez:"NE MOSOLYOGJ, PICSA! VÁGDOSD MAGAD!". Nem hazudok. Tényleg. Komolyan mondom. Ha meglátnak egy heget a csuklómon, már rögtön mutogatnak, és örömben van részük. Köszönöm. De miért? Miért?! Talán még van remény...

Az idő éjféltájt jár, én meg csak rohanok a nagy semmiben világgá, mint egy idióta. Könnyeim - bár hideg van - marják forrón a szememet, lefolyt fekete sminkem villámlás alakban ékesíti az arcomat. Hajam lobog, néha arcomba csap. Hogy merre megyek? Fogalmam sincs. Csak könyörgöm, istenem, oda ne kerüljek vissza!

Már a házunktól messze járok, vagy három-négy kilométerre. Szívem vadul dobog, egyre gyorsabban veszem a levegőt, sírásom is csillapul. Még bírom valameddig, de mégis megállok. Nem, mégsem... De muszáj lesz. A végén még beledöglök a futásba. Mégis fáradt vagyok, nem bírom tovább. Erősen érzem, hogy megterhelt szívem majd kiugrik a helyéről. A járdán, ahol állok, senki sem jár már szinte. Maximum egy-két bandázó "juj de swag vagyok ha hajnalban kint vagyok az utcán a haverokkal" skac, akik sörös dobozzal a kezükben flangálnak az utcán. Légzésem akadozik, krákogva köhögök egy keveset. Beleszippantok a levegőbe, megnyugodok a lakásom messziségétől, és a friss természettől, amit néhány cigaretta akadályoz meg teljesen tisztának mondhatónak, de azért mégis. A hely nyugalommal van tele, este tudsz aludni, semmi kiabálás, max. attól kelsz fel, ha egy kocsi hangosan, s hosszasan dudál egyet a környéken.

Visszatekintek magam mögé, majd az oldaltáskámat pillantom meg. Felhajtom, majd elhúzom a cipzárt. Szinte nem hoztam magammal semmit, bravó! Csak egy sajtos szendvics. Bekukkantok a belsejébe. Penészes, hát jaj de jó! Tovább turkálok az undorító kajában, majd kenyérben találok egy... legyet?! Hát a pofám leszakad! Útnak indulok egy kibaszott moslékkal, amiben egy rovar is van, nem csak szar étel?! Oké... Óvatosan puhány ajkam szélére harapok, és gondolkozásba esem.

Megeszem. Nem érdekel. Túlélem. Ha már csak ennyiből élünk... Beleharapok a gusztustalan szendvicsbe, és rágni kezdem. Nem is olyan rossz... azokhoz képest, amit otthon kaptam. Trutymó trutyi hátán. Sőt, mi több! Azzal kínoztak, hogy apa kocsma vagy parti utáni okádását belém gyömöszölték...

Legyűröm a szinte ehetetlen kaját, és az utolsó falatot is lenyelem. Összedörzsölöm két kezem, hogy a morzsákat leporoljam. Felnézek az égre, melyen gyönyörű csillagok sorakoznak. Körbepásztázom a helyiségen a tekintetem, hunyorítok egyet, amikor a villanyoszlopok tetejére akad tekintetem.

A számomra tökéletes hely nézelődéséből egy mély, de mégis ártatlan férfi hang ábrándít ki.

- Hé, kislány - kiáltja nekem hangzásra néhány méterről az illető. Odafordulok, s szembe nézek vele. Nem ismerős. - Eléggé elveszettnek nézel ki - nézett végig rajtam akadozó tekintetekkel.

Lehajtottam a fejem, s szememet lesütöttem. Kinyitom a szemem, és felteszem az okkal teli kérdést:

- Mit akarsz? - jön ki a számon, és ugyanolyan hangnemen szólok vissza neki. Széles mosoly lapul meg a férfiú arcán. - Csak menedéket adni neked. Nálunk ellakhatsz egy ideig - tálalja ki az ötletét nekem. "Nálunk"? Többesszemély első szám? Szóval... többen vannak? Ketten? Hárman? Négyen? Öten? Vagy többen?!

Elgondolkozom a terven, sokáig tétovázok.

- Na? - húzza fel a szemöldökét a pasi, kinek barna göndör haja van, és két észbontó smaragdzöld szemeit rám mereszti.

Mély sóhajt eresztek, lehunyom újra a szemem, és kifújom magam. Lépkedni kezdek a pasas felé, de amikor meglátom az alacsonyabb fickót, leállok az úttest szélénél, és a zebra elejénél.

- Louis... - nyögi ki végül a magasabbik azt a másikra illő nevet. - Én pedig Harry. És te? - próbál csevejt dobni közénk, egy szelíd mosoly kíséretében.

- Miért mondanám el neked? - mondom pimaszul.

Elvigyorodik.

- A nevem Anonymus - hazudom be. Megpöckölöm pisze orrom.

- Anonymus?! - kérdőjelez meg. - Már megbocsáss, de így nem anyakönyvezhetnek semmit.

- Akár tetszik, akár nem, nekem ez lesz a nevem. A szüleim részegek voltak a nevem adásakor, vagy mi.

- Aha - bólint, és elhúzza a száját.

- Hazinak foglak hívni.

- Hazinak?! - újból megkérdőjelez.

- Igen annak, ha valami baj van vele, így jártál.

Ajkaira egy nagy vigyor húzódik. - Gyere be - biccent fejével a kissé romos hely felé. Nem tudok mit csinálni. Mi van, ha megöl és megerőszakol? Vagy fordítva... ehe...

Ökölbe szorul a kezem, ujjperceim kifehérednek.Szemem összeszorítom, fogaim megcsikorgatom a csukott szám belsejében. Lassan megyek felé, már lépek a zebra negyedik csíkjára, amikor egy autó száguldott felém. Sikoltva egyet ugrottam át a másik oldalra. A fiúk röhögve vártak arra, hogy bemenjek a romos lakásba. Hazi végigmér, majd lábamon marad tekintete.

- Jé, mit látnak szemeim... egy bakancs?

- Pontosítva Budeswehr bakancs. Amúgy igen, az, miért?

- Lányon még nem láttam bakancsot. Jó pont.

- Haha, fura vagy.

- Chh, mondja az aki teljesen megvan ijedve attól, hogy elüti egy tőle két méterre lévő autó - válaszol a legflegmatikusabban.

- Bakancs van nálam, még tökön is rúghatlak - kacsintok rá a lehető legaranyosabban.

- Nagyon örülnék neki, komolyan. Kis tüzes - ...csak nem szexuális feszültség?

- Te nagyon nyomorék vagy! - számra egy őszinte mosoly, vagy esetességben vigyor húzódik, majd biccentek felé. 

- Hát, téged elnézve, nálad nem nagyobb - mondja az előttem álló istenbarma.

Kezemet megszorítja, majd húz az épületbe.

És lám, nem is egy igazi, berendezett otthon állt előttem. Egy roncsgyűjtemény, mintha egy kitágított börtönszoba lakója lenne Louis és Harry. Szerintem nem is itt élnek, csak rajtam akarják kifejezni erotikus vágyaikat.

Hazi az egyik rácsos ablakhoz lépett, és egy téglapiramis segítségével kinézett azon, és lemérte, mennyi hang hallatszik odakint, a nagy sötétségbe. Gondolatom szerint nem is ismerik ezt a helyet, csak most bukkantak rá...

Az épületajtajához vezető lépcső korlátjára ülök, és fülesemet füleimre rakom. Kizárom a külvilágot, a zenének adom magam.

Érzem, ahogy Harry közeledik mögöttem felém, de nincs időm menekülni vagy mozogni. Nem ijedek meg, mikor letépi a fejemről a zenét üvöltető fülhallgatót.

- Estét, te korcs - ugyanazzal a kedves, nem törődöm hangjával szól hozzám, mint mindig. Felvonom a szemöldökömet, majd halványan ásítok.

- Mit akarsz? - teszem fel unottan a kérdést.

- Téged - kis hatásszünet, majd felröhög saját poénján. Én csak szemeimet forgatom.

- Jobbra nem tellett?

- Már majdnem leoltottál, majdnem! Gyakorolj még egy kicsit, és meglátjuk, hogy mennyire fog sikerülni - kacsint erotikusan, mire én éreztem, hogy nedvesedni kezdek.

- Inkább kísérj haza, te mamlasz, mindjárt elájulok az álmosságtól.

- Aludj itt - kínálja fel nekem az ajánlatot.

Kissé lesokkolok. Itt? Hol aludjak, cseszd meg, feküdjek a sarokban lévő kutyaszarba?

Kaján vigyor jelenik meg nagy képén.

- Na mi van, cica, nem tudsz mit kinyögni picinyke ajkaidból? - húzza az agyam.

- Búcsút akarsz vetetni a mogyoróidnak, babám? - állok szembe vele, leteszem az mp3-asomat, és a hozzám képest jeti magasságú göndörke elé állok. 

Huncut mosoly húzódik meg ajkain, és megsimítja a hajam. Megfogja az arcomat, kissé oldalra dönti a fejét, és megcsókol. Reflexből adtam neki egy pofont, melyt megérdemelt a macsó. Dühvel telt meg, majd lekevert nekem egy annál is nagyobbat. - Mi van ribanc, talán nem tetszik a játék?! - szorította meg alkarom, s éreztem, ahogy elfojtja ereimben a vérkeringést.

Csalódtam magamban, amiért bedőltem neki.

- Te seggfej! Nem leszek a prostid, érted?! Te meg kurvára legyél másnak a stricije! - vágom neki erős szavaimat.

Mérgében megfordít, kezeimet összekulcsolja, mint ahogy a rendőrök szokták a bűnözőket, és durván karolja át felsőtestemet. Fenekemre csap, amitől kicsit feljajdulok. Ezt még egy párszor ismételgeti, én meg minden egyes csapás után felsikítotok, s már a sírásgörcs kerülget. Befejezi, majd magához szorított. - Befejezted?! - üvölti dühösen.

- Ezt én is kérdezhetném tőled! - ordítom, mire visszhangzott a hely.

Kis csend következik az ismételgetett, egyre halkabb mondatokig. Érzem, ahogyan elvigyorogja magát. Hirtelen keze gatyámhoz "téved", majd attól a bugyimba.

- Hé, mit csinálsz?! - sikítotok fel, mire se szó se beszéd, lassan kezdi dörzsölni nőiességemet. Ujjai végig simulnak csiklómon, majd beteszi a mutató és középső ujját. Elkezdi ki-be húzogatni őket, szaporán mozog bennem. Csukott szemmel, s nyitott szájjal nyögök elég erotika teljeseket.

Már a csúcson vagyok, amikor ezt megérzi a göndör, és kiveszi alsóneműmből mancsát. Annyira nem tudom elengedni az élvezetet, hogy a lábaim közötti dologhoz dörgölöm lábam, és dörzsölni kezdem magamnak. Kissé hat, de kezem oda téved magamnak, és tovább elégítem ki magam. Mozdulataimtól felizgul, ajkaiba harap. De aztán észhez tér, és lefogja magamat kényeztető kezem. - N-ne csináld ezt... - lihegi fülembe nyögését, majd felkap a hátsómnál fogva, s egy olyan részhez visz, amiben kicsit szűkös a két fal egymás előtt, három méteres a szűkség. A jobb oldalon két lánc, rajtuk lóg egy bilincs szerűség, ugyanez a baloldalon is. Letesz a földre, én meg figyelem mozgásait, ahogy az egyiket húzza felém. Ijedten nézek, amikor kezeimre köti a jobb oldalit, a balt pedig a lábaimra. Letépi szó szerint a ruháimat, a fekete kardigánomtól a fehér bokazoknimig.

- Louis! - kiáltja a romos hely másik részében álldogáló felizgult második baromarcúnak. Ő felénk fordul, pucér testem láttán kanosan jön felénk. Hurcol magával két széket, majd leteszi egy méterre tőlem, azaz haverja mellé. Övüket kicsatolják, farmerük sliccét lehúzzák, és leülnek a faszékekre. Egymásra néznek, majd a kék szemű felém jön, és nyúl az egyik karomat kötő izé felé, de előtte mellemre néz, majd hátsómra. Az utóbbira rácsap, mire felnyögök egyet. Kioldja a láncot, majd a többit - leesek a földre, már nem lógok.

- Oké - nevet fájdalmat okozva nekem vékony, de mégis férfias hangján, ami rekedt, és leül. Farkaikat kicibálták boxereikből, majd rám parancsolnak:

- Táncolj... szexisen... és, hogy élvezzük... és valamennyire te is, kényeztesd magad. Ledermedten ülök behúzva lábaimat, mire rám förmed a bő fürtös:

- TÁNCOLJ, KURVA! - Félek torkából kijövő hangzásból, erre felállok, és egy "máris"-t nyögve kezdek el táncolni. Háttal nekik mozgatom fenekemet, majd amikor feléjük fordulok, melleimet fogdosva erőltetett nyögéseket hagyok el nyitott számon. Leguggolok, s széttárt lábaim között szintén széttárt "izé"-m kezdem simogatni. Gyorsakat dörzsölök, csiklóm élveztetem. Felpillantok egy kicsit, s látom, ahogy a fiúk éppen rám maszturbálnak. Hát oké. Életem legrosszabb napja. Leülök a fenekemre, kinyújtom lábamat, majd tenyeremet oda simítom, és folytatom magam élveztetését. Már csurog a nedvem, annyira beindultam. Elengedi a férfiasságát a zöld szemű, majd ugyanúgy, csak a talajnak háttal "akaszt" fel a láncra. Letérdel elém, majd forró per mély nyalásokkal áld meg. Magam előtt a gyönyör, elrepít  mennybe. Érzem, hogy ez nem fog sokáig tartani. a magasnál már elenged. Így is van. Kígyóját végig húzza a hasamon, mibe belebizsergek. Megáll a lábaim közepénél, és belém hatol. Csípőm fogja a lökéseknél, és férfiasakat nyög.

- Ah, igen... - szól élvezetesen mély s rekedtes hangján.

Louis közeledik felém, közben elégíti magát. Fejem felé ér, és számba helyezi micsodáját. Tudom a dolgom. Elengedi, majd én nekem kell élveztetnem. Szopni kezdem. Az igen. Szóval gruppenben csináljuk, nem igaz? Remek!

Amikor mindketten a mennyország kapui felé közelednek, abbahagyják. Hazi bevárja Lout, aki alám fekszik, és seggembe teszi azt. Felnyomja hasát, és lassan mozog bennem. A fürtös belém élvezett, majd felállt, és kifáradtan a székre ült. Louis az utolsó lökés helyett felém állt szumós módban, majd rám verte azt a bizonyos fehér dolgot. Hasamon húzta végig a kukaca végét, tehát rajtam élvezett el.

Öltözünk, én már a kapucnimat teszem a fejemre. Indulok ki, majd a gatyában lévő Harry megállít a karomnál fogva. - Tessék - nyom a kezembe egy összegyűrt cetlit. - Majd megyek hozzád, ha tüzes vagy, vagy ha kanos vagyok, hívlak - Jó. Ez Morbid volt. Megfogtam a cetlit, és már kajak menni akartam haza, amikor magához húzott, és megcsókolt. - Sziasztok... - léptem ki az ajtón, amikor Louis a seggemre csapott. - Szia, tüzelő kiscica - kacsintott, és megpuszilta a számat.

Akkor már tényleg hazaindultam. Úgysem szeretnek, csak kihasználnak. És fognak.

Hogy ki vagyok én? (T/N). Akit senki sem ért meg, és mindenki utál.