Tőle megkaptam a gyengédséget (18+)

Victorianak

Mindenkinek kellemes és békés ünnepeket szeretnék kívánni! :)

UntitledEste a legjobb barátommal, Liammel nézek egy horror filmet. Én ki nem állhatom ezeket, neki viszont már elege van a csöpögős-nyálas dolgokból, szóval egyszer én is kibírom, hogy végigüljem ezt.
A pokrócot magunkra húzom, csak a szemem látszik ki, azt is eltakarom a szörnyű részeknél. Liam popcornnal a kezében nézi, míg én teljesen hozzábújok.
- Félsz? - pillant le rám. Egy aprót bólintok. Felsóhajt, a popcornt leteszi az asztalra, majd egyik kezével átkarol és közel húz magához. - Ha akarod, kikapcsolhatom.
- Nem kell - motyogom. Rég nem volt olyan programunk, amit ő akart csinálni, a filmből pedig még maximum 20 perc van hátra. Annyit idő alatt csak nem ijedek halálra.
Arcomat a mellkasába fúrom, közben óvatosan simogatni kezdi a karomat. Szeretem, amikor ezt csinálja. Olyan megnyugtató. Nevetséges, de néha mellette sokkal jobban érzem magam, mint a barátom, Mark mellett. Szeretem őt, de Liam mindig feldobja a napomat, sokkal jobban bánik velem, mint Mark.
Mire feleszmélek, a filmnek vége van. Megkönnyebbülten felsóhajtok, s ahogy Liam kikapcsolja a tévét, az egész szobában korom sötétség van.
- Liam! Kapcsolj villanyt! - ölelem szorosan a karját. Még mindig félek, próbálom bebeszélni magamnak, hogy ez csak egy film, de nem megy. Ezért utálom a horrort.
- Drága, ha szorítasz, úgy nem tudok! - nem látom az arcát, de el tudom képzelni, ahogy vigyorog rajtam.
Elengedem a karját, de ahogy feláll mellőlem, rögtön utána nyúlok és visszahúzom.
- Most akkor nem kell villany?
- Nem! Inkább csak maradj itt, a kapcsoló messze van - ölelem meg.
- Szeretem, amikor ilyen kis bújós vagy! - nyom egy puszit az arcomra, majd a homlokomra.
- Én meg szeretem, amikor így törődsz velem - mosolygok és a fejemet a vállára hajtom, beszívom férfias illatát.
- Mark is törődik veled, nem?
Felsóhajtok és becsukom a szemem. Nem akarok semmi rosszat mondani, elvégre Mark, Liam egyik legjobb haverja, rajta keresztül ismerkedtünk meg. Inkább nem szólalok meg, csak adok neki egy kis puszit, amit eredetileg az arcára szánok, de elfordítja a fejét, így az ajkaim az övéivel érintkeznek. Mindketten elhúzzuk a fejünket, hosszú ideig nem szólalunk meg. Nem merek megmozdulni sem, fogalmam sincs, mit gondolhat. Még szerencse, hogy sötét van, így nem látja az arcomat, ami valószínűleg olyan piros, mint a paradicsom.
Érzem, hogy kezét óvatosan az arcomra simítja, majd gyengéden megcsókol. Abban a pillanatban a szívem egy nagyot dobban. Marktól még sose kaptam ilyen csókot, olyan, mintha attól félne, összetör. Egyáltalán nem vad, mégis van benne szenvedély.
A testemnek képtelen vagyok parancsolni, gondolkodás nélkül cselekszem; elölről az ölébe ülök, homlokomat az övének döntöm, miközben ajkaira zihálok. Nyel egy nagyot, kezét óvatosan simítja a fenekemre és a combomra. Még sosem voltam úgy senkivel, de érzem, hogy őt most kívánom. Liam-nek képes lennék odaadni magam, benne teljes mértékben megbízom.
Remegő kezeimet lassan a pólója alá vezetem, érzem, hogy teste megfeszül érintésemre. Ez mosolyt csal az arcomra és önbizalmat ad. Végigsimítom a mellkasát és újra megcsókolom.
- Hm... ezt nem kellene, van barátod - súgja az ajkaimra, de látom és érzem, hogy ő is kezd beindulni.
- Aki konkrétan leszar, benned pedig megbízom!
- Azt akarod, hogy vegyem el a szüzességedet? - simítja végig a combomat.
- Igen, azt akarom - mondom ki hezitálás nélkül. Ezen nincs mit gondolkodnom, Liam-nél alkalmasabb embert nem is találnék, és azt hiszem, hogy eljött az ideje.
Végigfektet a kanapén, közben lassan fölém mászik és egy gyengéd csókot nyom az ajkaimra.
- Vigyázni fogok, ígérem - súgja, s ajkai máris megtalálják a nyakamat. A mellkasomban a szívem hangosan dübörög, de nem a félelemtől, hanem az izgatottságtól. Nem félek, mert tudom, hogy ha Liam azt mondta, vigyáz, akkor  vigyázni is fog.
Lehunyom a szememet, s halkan sóhajtozva élvezem gyengéd érintéseit, puha puszijait. Megfogja a nadrágom szélét és egy lassú mozdulattal húzza le rólam. Nyelek egy nagyot, próbálok higgadt maradni, azt akarom, hogy élvezze, és ne egyfolytában miattam aggodalmaskodjon. Puszilgatni kezdi el a hasamat, és ahogy halas egyre feljebb, úgy tűri fel a felsőmet, ami végül rólam a földre kerül, Halkan felkuncogok, ahogy arcszőrzete csikizi a bőrömet. Mosolyogva ér fel újra hozzám, egy gyengéd csókot ad, miközben megfogom a pólójának az alját és leveszem róla. Liam teste mindig is tetszett, de most, hogy itt van közvetlenül előttem, csak jobban izgat. Az alsó ajkamba harapva húzom végig mellkasán ujjaimat, ami egy kaján vigyor csal az ajkaira.
Felül, s elölről az ölébe húz. Újra hosszas, szenvedélyes csókolózásba kezdünk. Tetszik, hogy mindenre odafigyel és egyáltalán nem akarja elkapkodni. Tetszik, hogy törődik velem és az érzéseimmel. Tetszik, hogy azt gondolja, ez nekem fontosabb, mint neki.
Fenekemről a kezét a hátamra simítja, s egy rutinos mozdulattal kikapcsolja a melltartómat, a pántjait végighúzza a karjaimon és az anyagot a földre ejti. Csillogó szemekkel pásztázza a melleimet, ami most inkább zavarba ejt, mintsem önbizalmat ad. Szégyellősen takarom el magam és hajtom le a fejem.
- Hé - nyúl az állam alá és felemeli a fejemet, hogy a szemébe nézzek -, gyönyörű vagy, ne aggódj - csókol meg gyengéden. Akaratlanul is fészkelődni kezdek rajta, mire halkan felnyög, s érzem magam alatt, hogy kezd beindulni. Elmosolyodok. Az övét lassan kicsatolom, a nadrágját leügyeskedem róla, így már csak egy bokszerben ül alattam. Fogalmam sincs, hogy most mit kellene tennem, s Liam is látja, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni, így ő teszi meg a következő lépést: ujjait a bugyim szélébe akasztja, s lassan lehúzza a lábaimon, végül a fekete tangám is a többi ruha sorsára jut. Megszabadítja magát is a szűkös bokszerétől, miközben vággyal teli tekintettel néz rajtam végig. - Akarsz felül lenni? - súgja az ajkaimra, miközben a combomat markolássza.
- Megpróbálhatom - nyelek. Egy aprót bólint, majd segít belém vezetni magát. Egy szaggatott sóhaj hagyja el a száját, én pedig folyamatosan az arcát nézem. Egy kicsit lejjebb ereszkedek, s a kellemetlen érzésre felszisszenek. A csípőmet egy kicsit mozgatni kezdem, de a fájó érzés egyre csak fokozódik.
Liam leemel magáról, hanyatt fektet és a lábaim közé fészkeli magát.
- Akkor most így - ad egy csókot, majd elkezd belém hatolni. Gyorsan veszem a levegőt, a pulzusom már az egekben van. - Ssh, mindjárt jobb lesz - simít ki egy hajtincset az arcomból. Egyet lök a csípőjével, s azt hiszem, hogy már teljesen bennem van. Nyöszörgök, míg Liam összekulcsolja a kezünket a fejem mellett. Zihálva néz a szemembe, próbálom magam lenyugtatni.
Nem sokkal később Liam elkezd mozogni. A fájdalom újra előjön, de már nem annyira szörnyű. Lassan csinálja, közben ajkaink súrolják egymást, a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítjuk meg.
Múlnak a percek és a fájdalom kezd élvezetté alakulni. Liam már normál tempóban mozog. Az egész szobát a zihálásunk és halk nyögésünk tölti be, Kezdek valami furcsát érezni ott lent.
- Liam, én...
- Én is - ad egy csókot, s egy kicsit gyorsít a tempón. Az ajkaim szétnyílnak, s megszorítom a kezét, miközben a csodás érzés átveszi felettem az irányítást, s ő is velem együtt ér a csúcsra. Liam megadta nekem azt, amit a legtöbb lány nem kap meg az első alkalomnál, és ez csak még jobbá teszi.
Zihálva dönti izzadt homlokát az enyémhez, egy lágy csókot nyom az ajkaimra és kicsúszik belőlem.
Felvesszük a fehérneműinket, közben még próbálunk egyenletesen lélegezni.
- Köszönöm - szólal meg Liam, a kínos csendet megtörve.
- Ezt nekem kellene mondanom - mosolyodok el halványan.
- Jól esik, hogy megbíztál bennem - húz magához a derekamnál fogva és ad egy csókot. Abban a pillanatban nyílik az ajtó, és belép Mark, időnk sincs elugrani egymástól, felöltözni meg pláne. Szemei kikerekednek, teste megfeszül és szája kissé tátva marad.
- Ez mi?! - préseli ki a fogai közt. Liam-re pillantok és felsóhajtok. - Én akárhányszor győzködtelek, nem akartál velem lefeküdni, Liam-mel pedig belemész?!
- Igen, és tudod, hogy miért? Mert tőle megkaptam a gyengédséget és törődést, amit tőled sose fogok!
- Szép - nevet fel kínosan. - Tudod mit, engem felejts el örökre! - néz rajtam végig fintorogva, majd sarkon fordul és elmegy. Liam aggódva pillant rám.
- Jól vagy? - simítja meg az arcomat. Halványan bólintok, és megölelem őt.
- Ami történt, az nem áll a barátságunk útjába, ugye? - nézek fel a szemébe.
- De. Mert már nem csak a legjobb barátod akarok lenni - csókol meg lassan.
- Ugye itt alszol? - motyogom az ajkaira.
- Persze - mosolyodik el. Egy meleg zuhany után bebújunk az ágyba, s Liam karjai közt alszok el.

~E

2 megjegyzés: