Talán még találkozunk (18+)

Laurának


Harry Styles | via TumblrSzombat este van, én mégis képes vagyok nem bulizni, csak unottan feküdni az ágyon és elmélyülni a gondolataim közt. Pár hete történt, hogy találkoztam egy sráccal, Harry-vel. Mondhatni, az én részemről szerelem volt első látásra. Ahogy ránéztem, azonnal elvesztem gyönyörű zöld szemeiben, észveszejtő mosolyában, göndör tincseiben. A testéről nem is beszélve. Bár míg nem láttam póló nélkül, a fantáziámat nagyon izgatta, hogy a felsőtestét is díszítik-e tetoválások. Nos, erre elég hamar megkaptam a választ. Azóta többször is találkoztunk, ám csak egy-egy menetre. Neki csak arra volt szüksége, aztán párszor még megesett, hogy együtt aludtunk, de akkor is kora reggel már lelépett. Most fogalmam sincs, hányadán állunk. Nyilván az ő részéről csak kaland az egész, viszont én teljesen az övé akarok lenni. Szeretetre vágyom és törődésre, nem csak egyszerűen szexre. Már azt is hallottam valakitől, hogy csak azért van velem, hogy el tudja felejteni a volt barátnőjét, vagy egyszerűen csak bosszút akar rajta állni. Én nem tudom, nem kérdeztem rá, de nem is akarom ezzel letámadni, elvégre ez csak pletyka.
A telefonom csörgése ránt vissza, a kijelzőn Harry neve villog. A szívem azonnal felgyorsul, szám mosolyra húzódik.
- Szia - veszem fel.
- Szia, baby. - Ahogy mély hangját hallom, az alsó ajkamba harapok, s becsukom a szemem. - Volna kedved találkozni?
Felsóhajtok. Egész biztosan megint csak egy gyors menetre van szüksége, viszont én nem bírom ki, hogy ne lássam, ne csókoljam meg és ne lélegezzem be férfias illatát. Még ha csak rágondolok, már attól a fellegekben járok.
- Gyere át, egyedül vagyok - egyezek bele végül, bár nem teljesen magabiztosan.
- Ah, király! Máris ott vagyok - szakítja meg a vonalat. Felpattanok, és a tükör elé állva igazgatom magam. Jól akarok kinézni, tetszeni akarok neki, hogy elégedetten, mosolyogva nézzen rajtam végig. Attól mindig én érzem magam a legszerencsésebb lánynak a világon. Még úgy is, ha nem szeret úgy, ahogy én őt.
Miután viszonylag sikerül szépre formálnom magam, csengetést hallok. Heves szívdobogással rohanok az ajtóhoz, még gyorsan megigazgatom a hajamat, és kinyitom.
- Hello, baby - mosolyog féloldalasan. Az ajtófélfának dőlve tekint rajtam végig, kezeit a zsebébe csúsztatja.
- Szia - tűröm a fülem mögé a hajamat. Most is észveszejtően néz ki: fekete, a térdénél szakadt csőnadrág, egy ugyanilyen színű póló, gödör tincsei rakoncátlanul, mégis tökéletesen állnak. - Gyere - állok félre, mikor sikerül visszatérnem a földre. Ahogy bejön, szokás szerint rögtön ajkait az enyémeknek nyomja, és vadul csókol. Nyelve azonnal bejutást kap a számba, és bár tudom, hogy ezt nem kellene, már az érintései is beindítanak. Keze rátalál a fenekemre, megmarkolja, mire belenyögök a csókba és elmosolyodik. Zihálva tol a falhoz, s szemeim lecsukódnak, ahogy puha ajkai érintik a nyakamon a vékony bőrt. Miközben puszilgat, a pólóm alá nyúl, keze egyre csak feljebb vándorol. Úgy érzem, elveszek a karjaiban, mégis erőt veszek magamon, és mellkasára téve a kezemet kicsit eltolom magamtól. Először nem veszi az adást, újabb csókot lop tőlem, de végül sikerül elfordítanom a fejem. Gyorsan veszem a levegőt, és nyelek egy nagyot, hogy sikerüljön lenyugodnom.
- Mi az? - néz rám, szemei már sötétek a vágytól. Testével nem távolodik el, az arcomból kisimít egy hajtincset és egy puszit lehel az ajkaimra. Mielőtt újra vad smárolásba forrnánk, kikerülöm és egy mélyet sóhajtva túrok a hajamba.
- Harry, beszélnünk kell - fordulok felé lassan. Értetlenül tekint rajtam végig. - Tudnom kell, hogy te mit gondolsz kettőnkről. Tényleg csak azért vagy velem, hogy Miranda-t elfelejtsd? - csuklik meg a hangom. Én magam is meglepődök gyengeségemen, a könnyeimet is alig bírom visszatartani.
- Jaj, baby. Dehogyis - fogja meg két oldalt az arcomat és a szemembe néz. - Ne beszélj már butaságokat. Komolyan gondolom veled.
- Tényleg? - mosolyodok el, mire bólint és megcsókol. Boldogan ölelem át a nyakát, és csókunk egyre szenvedélyesebbé válik. Megfogja a combjaimat, felemel, és egyenesen a szobámba visz, amit idő közben volt ideje megtanulni, merre található. Lefektet az ágyra, és már fölém is mászik, csókunkat egy pillanatra sem szakítja meg. Egyik kezét végighúzza a testemen, s lábaim között állapodik meg. Nadrágon keresztül kezd simogatni, közben ajkai ismét a nyakamat kényeztetik. A bennem gyülemlő vágytól és a Harry szavai miatti boldogságtól szinte extázisba kerülök. Akaratom ellenére is göndör tincsei közé túrok, és meg is húzom, miközben ő folyamatosan izgat. Remegő kézzel veszem le róla a fekete pólóját, s végigsimítok felsőtestén, amit még most is csak csodálkozva tudok nézni. Mindig is szerettem a tetkós srácokat, de közülük Harry kiemelkedik. Egyszerűen tökéletes. Puha ajkait végighúzza állkapcsomon, de épphogy csak hozzám ér. Szememet lehunyva élvezem a tetteit.
- Mondd csak, baby, mit szeretnél? - duruzsolja a fülembe. Mély, rekedtes hangjának köszönhetően egyre nehezebben fogom vissza magam.
- Hogy végre magamban érezhesselek mindkettőnk örömére! - szinte zihálom, ami egy győzedelmes mosolyt csal az arcára. Pink pólómtól és famersortomtól gyorsan szabadít meg, és vággyal teli szemekkel vezeti végig rajtam tekintetét. Szinte már zavarba ejtő, ahogyan pásztáz.
A hátára lököm, csípőjére ülök és a hajamat az egyik oldalra dobva hajolok le hozzá egy csókért. Már magam alatt érzem, hogy eléggé keményedik, ami eléggé felcsigáz.
A nyakát kezdem el apró csókokkal ellepni, közben kicsit mozgok is rajta. Egy halk nyögéssel mutatja ki tetszését, s a melltartóm pillanatokon belül a földön landol. Kicsatolom az övét, se a nadrágja, se a bokszere nem takarja már sokáig testét.
- Gyere, baby, keményen lovagolj meg! - ránt magára, s miközben vadul megcsókol, megszabadít a bugyimtól. Megfogom férfiasságát, magamba vezetem és ráereszkedek, ami mindkettőnkből egy szaggatott nyögést vált ki. A szemébe nézek, de ő a tekintetét és a kezét a testemről egy pillanatra sem veszi le. Alsó ajkamba harapva végigsimítok mellkasán, és mozogni kezdek rajta. Rögtön gyors tempóban kezdek ugrálni, és a számat egyre nagyobb nyögések hagyják el.
Egy idő után fordít a helyzeten, a kezeimet lefogja a fejem felett, és csípőjét erőteljesen mozgatja.
- Oh, ez az - nyögi, szemei sötétek a vágytól. Ajkait vadul nyomja az enyémekre, lábaimat a dereka köré fonom, így még mélyebben érezhetem magamban.
Ajkait végighúzza az állkapcsomon, megáll a nyakamnál és erősen megszívja a bőrömet. A hátam ívbe feszül, a torkomból egy kéjes nyögés szalad ki.
- Mutasd, hogy mennyire élvezed! - duruzsolja a fülembe, aminek hatására a testemnek képtelen vagyok parancsolni. A hajába túrok, s erősen meghúzom, miközben érzem, a fellegekbe kerülök. Egy erősebb lökés után ő is követ engem, s zihálva, arcát a nyakamba temetve mozog még egy kicsit. Végigcsókolja az állkapcsomat, majd az ajkaimra lehel egyet, és leszáll rólam. Beletúrok kissé nedves tincseim közé, összeszedem a ruháimat, és felöltözök.
Harry telefonja megrezzen, megnézi, és a száját széles mosolyra húzza.
- Ki az? - kíváncsiskodok. Rám pillant, és vigyorogva válaszol az illetőnek.
- Miranda. Átmegyek hozzá - teszi el a telefonját, s becsatolja a nadrágja övét. Összevont szemöldökkel nézek rá. - Baby, sajnálom. Neked is jó volt és nekem is. Nem kell ennek ekkora feneket keríteni!
- Te... hazudtál? - kérdezem remegő hangon, és nyelek egy nagyot. A torkomban gombóc van, de azt kívánom, bárcsak megfojtana. Akkor nem kellene ezzel a hatalmas csalódással élnem.
- Nem hazudtam, csak... nem mondtam igazat. Légy jó, talán még találkozunk - mosolyog, és elmegy, ezáltal űrt hagyva maga után a szobában, és a szívemben is.
Az utolsó mondata sokáig cseng a fülemben. Talán még találkozunk. Így sikerült megtanulnom: az életben nem minden úgy van, mint ahogy azt mi elképzeljük, és a világ sem olyan, mint amilyennek megálmodjuk...

~E

11 megjegyzés:

  1. Szia :)
    nagyon jó történet lett. :D
    tetszenek ezek, amiknek nem happy end a vége. ;)
    puszi♥

    VálaszTörlés
  2. Szia. Nagyon tetszik ahogy írsz, ez a történet is nagyon jó lett. Esetleg kérhetek én is egy durva sztorit Harryvel? És ha lehet a nevemen szólítson. Köszi. ~D

    VálaszTörlés
  3. Szia. Tetszik ez a része. Esetleg nem lehetne happy end folytatast kerni ennek a sztorynak?? Ha igen akkor kerlek valaszolj. By.:Tina

    VálaszTörlés
  4. Szia kérhetek egy Niall-es sztorit Ariana névre a témát Rád bizom
    Előre is köszi!!

    VálaszTörlés
  5. Szia:) Ennek muszáj folytatást csinálnod, egyszerűen nem hagyhatod így!*-* Annyira felcsigázott, remélem lesz második része;)

    VálaszTörlés
  6. Ez a rész nagyon jó lett!! Szerintem ez eddig a legjobb :)

    VálaszTörlés
  7. kell ennek a sztorinak folytatas!:)minel elobb:D

    VálaszTörlés
  8. Miert van ilyen keves sztori mostanaban?? Eddig 2-3 naponta tobb volt es nyar vege ota alig van havonta 1... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, nekem elég kevés időm van, mert rengeteget kell tanulnom, ugyanis a szakma elég nehéz. :/

      Törlés
  9. Mikor lesz uj sztori?

    VálaszTörlés
  10. Jól irsz nagyon. :) kérhetnèk egy sztorit niallal lehet romantikus vagy amilyent szeretnel teherszállító minden féle extrat vicki névre e csak ha lesz idod elso a tanulas

    VálaszTörlés