Sz. Vanesszának

A szobámat festeni kellett, és apa szólt a szomszéd fiúnak, hogy segítsen. Meglepően jóban vannak egymással. Egyébként nekem nagyon tetszik a srác.
Délután kopogtak.
- Vanessza, nyisd ki! Ez Liam lesz.
Mosolyogva kinyitottam az ajtót, s a tökéletesség állt ott. Kicsit megráztam a fejem, hogy visszacsöppenjek a valóságba.
- Szia.
- Szia Liam, gyere be! - álltam arrébb.
Liam bement a szobámba apához, s én is utánuk. Leültem valahova, ahol még volt hely, s ámulattal figyeltem.
Egy idő után kezdett kicsit meleg lenni, így Liam levette a pólóját, s én majdnem elájultam tökéletes felsőtestétől.
Apának megszólalt a telefonja.
- Halló....most?....oké, máris ott vagyok - ezzel letette. - Bocsi, de most el kell szaladnom valahova, de sietek!
Mikor hallottuk az ajtócsapódást, Liam letette az ecsetet, s odajött hozzám. Felálltam, majd közel húzott magához és megcsókolt. Erre vártam, amióta megláttam. Százszor elképzeltem, már, de sose gondoltam volna, hogy ilyen jó.
Liam keze a fenekemre csúszott, s megmarkolta. Lefektetett a földre, mert máshol nem volt hely, s fölém mászott. Vadul smároltunk, közben megszabadított a felsőmtől, amit messzire eldobott. Keze a hátam alá vándorolt, s kikapcsolta a melltartómat, majd azt is levette. Szívni és masszírozni kezdte a melleimet, mit én kisebb nyögésekkel jutalmaztam.
A vállánál kicsit meglöktem, így hanyatt feküdt, s én ráültem csípőjére.
- Mire készülsz? - mosolygott.
- Majd meglátod - hajoltam le hozzá. - De élvezni fogod.
Végigpusziltam a felsőtestét, s körmömet is végighúztam rajta. Lejjebb haladva elértem a nadrágja tetejéhez, s gyorsan lehúztam róla. A boxere már elég szűkösnek látszott, amin elmosolyodtam. Rátettem kezemet dudorodó férfiasságára, s megnyaltam az alsó ajkamat.
- Ne szórakozz! - zihálta.
Kicsit felnevettem, majd lehúztam a maradék ruhadarabot is. Kezembe vettem farkát és végignyaltam az egészet, majd a végére adtam egy puszit. Már szinte remegett, így nem akartam tovább húzni az időt. Bekaptam, amennyi a számba fért, s gyorsan mozgatni kezdtem a fejemet föl-le. Közben masszíroztam heréit, s ő a hajamba túrt. A száját egyre nagyobb nyögések hagyták el, s egyre sűrűbbekké váltak.
- Mindjárt... - nyögött, majd pár másodperc múlva a számba élvezett, amit undorodva lenyeltem.
Magához húzott, s megcsókolt, közben fordított a helyzetünkön, így én kerültem alulra.
Miközben smároltunk, ő lehúzta a nadrágomat, amit lerugdaltam magamról. Bugyin keresztül simogatni kezdett, s én egyre nedvesebb lettem. Megemeltem a csípőmet, jelezve, hogy türelmetlen vagyok.
Elmosolyodott, majd lehúzta a bugyimat, széttette a lábamat és a combom belső felét kezdte puszilgatni. Haladt egyre beljebb, amíg el nem ért a csiklómig. Miközben nyalt, az ujjával is izgatott. Kis idő után felnyomta két ujját, mire felszisszentem, s őrült tempóban ujjazni kezdett. A levegőt egyre szaporábban vettem, s néhány nyögés is kiszaladt a számon.
Éreztem, hogy már nem kell sok, s ezt Liam is észrevette. Gyorsított a tempón, s rámarkolt a mellemre, amitől rögtön elélveztem.
Felültem, s megcsókoltam, közben ismét helyet cseréltünk. Csók közben lassan ráereszkedtem farkára, s az alsó ajkamba haraptam, hogy ne sikítsak nagyot. Vártam egy kicsit, majd gyorsítani kezdtem. Ráborultam a mellkasára, s a csípőmmel körözni kezdtem. Belemarkolt a fenekembe, s én a nyakát leptem el csókokkal.
Simogatta a hátamat, s amikor már fogyóban volt az energiám, a mellkasára dőltem. A csípőmnél fogva hanyatt fektetett anélkül, hogy kicsúszott volna belőlem. Gyors tempóban lökött, s egyre sűrűbbek lettek a nyögéseink. Végigkarmoltam a hátát, majd beletúrtam a hajába.
- Liam... én mindjárt...
- Még egy kicsit... - zihálta.
Egyre mélyebben lökött, s én már alig bírtam visszatartani. Fél perc múlva Liam hangosan elélvezett, ami engem is a csúcsra vitt. Kicsúszott belőlem, majd segített felállni. Összeszedtük a cuccainkat, felöltöztünk, majd magához húzott még egy csókért.
- Itt vagyok! - jött be apa, szerencsére már semmit nem látott.
Liam gyorsan a kezébe vette az ecsetet, s úgy tett, mintha festene.
- Vanessza, te is festettél? - kérdezte apa.
- Nem... miért?
- Mert festékes a pólód.
Liammel egymásra néztünk, s elmosolyodtunk.
- Na mindegy. Liam, jövőhéten a nappalit festem, abba is segítesz?
- Ezer örömmel - mosolygott, majd rám kacsintott, amikor már apa nem figyelt.

Remélem tetszett :) kérj te is rövid sztorit vagy 18+-os történetet. Írd le, hogy kivel mit szeretnél csinálni erre az e-mail címre: direction.xx@gmail.com
Nagyon jó lett.!! :)
VálaszTörlésEz nagyon jo lett szerintem is!!! :)Hamar a kovit!!!! :D
VálaszTörlésKöszönöm ez nagyon tetszik!!! Jó lett!*-* :DD :)
VálaszTörlésszivesen és örülök hogy tetszik :)
Törlés