Rohantam a barátnőm házibulijába, már így is késésben voltam. 10 percen belül ott voltam, s már vagy 30 ember totál részeg volt. Megkerestem a barátnőmet, aki épp egy fiúval flörtölt.
- Szia, bocsi a késésért - loholtam oda.
- Semmi gond. De most, ha nem haragszol... - mosolyodott el, s az előtte álló fiú felé biccentette a fejét.
- Ja, oké. Sok sikert - kacsintottam.
Elvegyültem a tömegben, s ismerős arcokat kerestem. De sehol senki. A zene dübörgésétől nem hallottam az emberek beszédét, csak éreztem, hogy valaki megfogja a csípőmet és ágyékát nekem nyomja. Gondoltam, kicsit szórakozok, így elkezdtem ringatni a csípőmet. Félresöpörte a hajamat és megcsókolta a nyakamat. Keze a combomtól felfelé csúszott, be a ruhám alá, s bugyin keresztül simogatni kezdett. Én hátra nyúltam, s megmarkoltam férfiasságát. Éreztem, hogy kezd dudorodni.
- Gyere velem - suttogta, s ekkor megfordultam.
Egy szép arcú, barna hajú tökéletesség állt előttem. Széles mosolyt villantott, amivel rögtön megbabonázott. Derekamnál fogva magához húzott, s forrón megcsókolt.
- Na most már velem jössz - mondta, majd megragadta a kezem és kivezetett a házból.
Beültünk a kocsijába, s gyorsan elindultunk.
- Mellesleg a nevem Louis. És téged hogy hívnak, szépség?
- Vivien.
Gyorsított, s nemsokára megálltunk egy szép ház előtt. Kiszálltunk, s bementünk, ahol vadul smárolni kezdtünk. Louis keze levándorolt a fenekemhez, s erősen belemarkolt. Beletúrtam puha hajába, mire kicsit meghúzta az alsó ajkamat. Ez egy kisebb nyöszörgést váltott ki belőlem.
Felkapott, s gyorsan szaladt velem a szobájába, ahol szó szerint ledobott az ágyára. Rám feküdt, s csókolt tovább. Harapdálni és szívni kezdte a nyakamat, s én újra a hajába túrtam. Megfogtam a pólóját és lassan kezdtem felhúzni.
- Hm, de türelmetlenek vagyunk - mosolygott.
- Ha jól tudom, nem én mentem ezerrel, hogy ideérjünk - nevettem fel, majd újra ajkai az enyémekre tapadtak.
Levettem a pólóját, ezáltal felfedtem tökéletes testét. Végigsimítottam a hasán, majd a vállánál kicsit meglöktem. Így ő feküdt, s én ráültem. Lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, s közben ő erősen a fenekembe markolt. Végignyaltam a felsőtestét, egészen a nadrágja tetejéig. Már kezdtem kigombolni a nadrágját, amikor megállított.
- Rajtad még mindig van ruha - ült föl.
A ruhám alá nyúlt, s a combomat végigsimítva kezdte levenni. Közben nyelveink hevesen csókolták egymást, majd végül a ruha a földön kötött ki. A nyakamon nedves puszikat hagyott, közben lassan kezdte kikapcsolni a melltartómat. A pántot lehúzta a vállamon, majd a melltartó sorsa is az lett, ami a ruháé. Szívni és masszírozni kezdte a melleimet, amitől felnyögtem. Közben kezével hol a combomat, hol a fenekemet fogdosta.
Hanyatt döntöttem, s levettem róla a nadrágját. Boxerén keresztül simogatni kezdtem, s láttam rajta, hogy szenved.
- Csi...csináld már... - zihálta.
Tetszett, hogy ezt váltom ki belőle, de nem akartam sokáig kínozni. Levettem utolsó ruhadarabját is, majd kezembe vettem hatalmas büszkeségét. Húzogatni kezdtem rajta a kezemet, mire gyorsabban kezdte venni a levegőt. Többet akartam neki adni, így amennyi a számba fért, bekaptam és gyorsan szoptam.
- Ez az.... - nyögött.
Gyors tempóban szoptam, s mikor hallottam, hogy már közel jár, abba hagytam.
- Ezt most miért kellett? - nézett rám kérdően.
- Mert nem ettől fogsz elélvezni - mosolyogtam, majd egy apró puszit nyomtam az ajkaira.
- Ezt visszakapod - mosolygott, majd a karomnál fogva megfordított és lefektetett.
Már előre féltem, hogy mi lesz ebből, de kíváncsi is voltam. Szépen lassan levette a bugyimat. Lassú tettei már önmagukban kínzásnak számítottak.
Széttette a lábaimat és a combom belső felére apró puszikat pecsételt. Közben a kezével a másik combom belsejét simogatta. Egyre beljebb haladt, s én már az őrület határán voltam.
- Lo...Louis... kérlek! - nyöszörögtem.
- A-a - mosolygott.
Nyelvével épphogy hozzáért csiklómhoz, már el is húzta. Már remegtem a vágytól, de Louis ezt élvezte. Ujjával körkörös mozdulatokat végzett bejáratom körül, s egyszer csak figyelmeztetés nélkül felnyomott kettőt.
Felnyögtem, s nyögéseim fokozódtak, mikor őrült tempóban kezdett ujjazni. Csukott szemmel élveztem tetteit, s megéreztem puha nyelvét is. Nyalt és ujjazott egyszerre, ami egyre közelebb vitt a csúcshoz.
- Mindjárt... - ziháltam, s ekkor minden tettét abbahagyta. Nem lepődtem meg, tudtam, hogy ez lesz.
Mire kinyitottam a szemem, már ott feküdt fölöttem.
- Mehet? - kérdezte.
Bólintottam, majd egy csókot nyomott ajkaimra. Belém vezette magát, s méretétől felsikítottam. Rögtön gyors tempóban lökött, ami először kicsit fájt, de aztán hihetetlenül élveztem. Karmolásztam a hátát, s harapdáltam a vállát. Ő fogai közé vette a nyakamon a bőrt, s kicsit meghúzta. Egyik kezét a mellemre helyezte, s nyomogatni kezdte.
Mikor éreztem, hogy már nem kell sok, fordítottam a helyzetünkön, így én voltam fölül.
- Szeretsz irányítani. Ez tetszik - mosolyodott el.
Gyorsan mozgattam a csípőmet, s ő a fenekemet fogdosta. Ráborultam mellkasára, úgy, hogy hozzáérjen a mellem. Forrón megcsókoltam, majd összeszorítottam a szemem, s éreztem, hogy magával ragad az a csodás érzés. Louis még nem élvezett el, így kicsit gyorsítottam a tempón, s ez meg is hozta a "munkám gyümölcsét".
Lemásztam róla, s elkezdtem öltözni. Pont a melltartómat akartam felvenni, amikor Louis mögém jött. Rajta csak egy boxer volt, így mikor felé fordultam, tökéletes testével találtam szembe magam.
- Segítsek? - kérdezte a melltartóra mutatva, ami még a kezemben volt.
- Megoldom - mosolyogtam.
Kikapta a kezemből és a háta mögé dugta.
- Hé, add vissza! - indultam felé, de ő kicsit hátrált.
- Egy csókért - kacsintott.
Megcsókoltam őt, majd visszaadta a melltartómat, s végül mindketten felöltöztünk.
- Nem maradsz éjszakára? Úgyis egyedül leszek... - kérdezte.
- Oké - mondtam egy kis gondolkodás után.
Az este többi részét romantikus film nézésével és egy tál popcornnal töltöttük.

Remélem tetszett :) kérj te is rövid sztorit vagy 18+-os történetet. Írd le, hogy kivel mit szeretnél csinálni erre az e-mail címre: direction.xx@gmail.com
Nagyon jó.!!! :)
VálaszTörlés