Szilveszter (18+)

K. Marcsinak
(írta: Dorii)


Ma van az év utolsó tanítási napja. Szilveszterkor a szüleim nem lesznek otthon, ezért bulit tartok.
A folyosón álltam, és osztogattam a meghívókat, mikor a suli két leghelyesebb sráca, Liam és Louis lépett elém.
-Helló cica! Bulit szervezel? - kérdezte Louis az ellenállhatatlan mosolyával.
-Öhm... Igen, ha szeretnétek, gyertek el!- nyomtam a kezükbe két lapot. A két srác megköszönte a meghívást, majd Liam rámkacsintott. 
Egész nap az apró kis beszélgetésünk járt az eszemben. Titkon mindig is szerelmes voltam Liam-be. És Louis-ba is. Tudom, hogy fura, de az érzelmeimnek nem tudok parancsolni. 
Eltelt másfél hét, és már a tükörben illegettem magam az új ruhámban. Valami szexit akartam, hogy a két kiszemeltem felfigyeljen rám. 
Mindenki 9-re jött. Udvariasan nyitottam ajtót a vendégeimnek, de Louis és Liam sehol sem volt. Fél tíz körül a barátnőimmel iszogattunk egy pohár konyakot. Aztán még hármat, végül már alig tudtam követni az eseményeket, de nem voltam holt részeg. 
Csengettek. Az ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Végre azt a két fiút pillantottam meg a másik oldalon, akiket már annyira vártam. A zene dübörgött, és lassan már mozdulni sem lehet, olyan sokan vannak. Louis és Liam feltűnően végigmértek, egymásra néztek, és bólintottak. Ilyen állapotban már nem tudtam megfejteni az ilyen kis eszmecseréket, úgyhogy mosolyogva invitáltam be őket.
A parti a tető fokára hágott. Mindenhol erotikusan táncoló párokat láttam, akik vadul csókolóztak. Fél 12 felé egyre több pohárkával ittam. Éppen a barátnőimmel táncoltunk, szorosan egymáshoz dörgölődve, amikor valaki hátulról átfogta a derekamat, és ágyékát nekinyomta fenekmnek. 
- Gyere velünk, baby! - suttogta hátulról a fülembe az a valaki. Megfordultam, és Liam állt velem szemben, mellette pedig Louis. Belementem. Elkezdtek húzni az emelet felé. Fönt nem volt senki, így a szobám ajtaja előtt Louis megcsókolt. Fantasztikus érzés volt. Belökte a szobaajtómat, betolt, de Liam is bejött, és bezárta az ajtót.
- Hé, srácok, mit csináltok? - kérdeztem. 
- Nyugi cica, élvezni fogod. - fogta meg a kezem Liam, majd magához húzva ő is megcsókolt. Magamat is meglepve, vadul letéptem róla az ingjét. Halkan kuncogott, majd átfordított Louis-hoz, aki hezitálás nélkül csapott le ajkaimra. Vele is úgy tettem mint Liam-mel, de pár másodperc múlva a fiú megállított. 
- Táncolj nekünk egy kicsit! - kacsintott rám. Mivel eléggé részeg voltam, simán belementem. A két fiú leült az ágyra és onnan várták a "műsort". 
Izgatóan kezdtem el ringatni a csípőmet. Közben forogtam. Egyszercsak szemben állva velük leguggoltam, mire a fiúk szemei golflabda méretűre nyíltak, mivel a ruhám eleve csak a combom tetejéig ért, így elég erotikus mozdulat lett belőle. Megálltam közvetlenül Liam előtt majd lehajoltam, így szinte az egész mellem láthatóvá vált. Liam kéjesen megnyalta a száját. Láttam, hogy egyre szűkösebb a nadrágja, így szemből az ölébe ültem, és vadul megcsókoltam. Nyelvem vad táncot járt az övével, de ekkor Louis hátulról felkapott, és szembeállított magával. 
- Én is kérek valami édeset, baby! - mondta féloldalas, kanos mosollyal. Gonosz vigyorral az arcomon leültettem az ágyra. 
- Akkor viszont te leszel az első.
 Visszaléptem a szoba közepére. A ruhámat előröl kell becipzárazni. Lassan el kezdtem lefelé húzni, kínzó lassúsággal.Mikor a melltartóm eleje már látszott, lecsúszott rólam a ruha. Ott álltam előttük egy szál fehérneműben, nekik pedig szinte csurgott a nyáluk. 
- Még nincs vége, fiúk! 1 percet kérek, és visszajövök! - mondtam nekik, majd kikerestem a szekrényemből azt a fehérnemű szettet, amit a barátnőm vásárolt nekem. Fekete, átlátszó fűző, aprócska csipkebugyi, fekete harisnyakötő, és egy fekete, combközépig érő, lyukacsos harisnya. Gyorsan átfutottam a saját fürdőmbe, felvettem, majd magamra tettem a zöld selyemköntösöm. A barátnőm poénosnak találta, hogy vesz nekem egy bilincset. Ennek most nagyszerű hasznát vettem. 
Visszamentem a szobámba. A két fiú már állt, és úgy vártak. Odamentem Louis-hoz, aki kíváncsian kötötte ki a köntösöm. Kajánul elmosolyodott, és rám kacsintott, majd lerángatta rólam a darabot. A helyiség közepére mentem vissza, és szétnyitott lábakkal leguggoltam. Hanyatt feküdtem a földön, és a csípőmet felfelé toltam, majd izgatóan kezdtem el beszélni, miközben közelebb araszoltam a két, most már ülő fiúhoz. 
- Gyerünk srácok! Ki lesz az első, aki megkapja ezt? - kérdeztem, majd szétnyitott lábakkal felültem, és meglóbáltam a kezemben lévő, szőrös bilincset.
- Fhúúú! Rosszkislány! - vigyorgott Liam, majd felém mászott. Hevesen megcsókolt, a nyelvét szinte lenyomta a torkomon. Kikapcsoltam az övét, és kibújtattam a nadrágjából. 
Ugyanezt megtettem Louis-val is. Liam lelökött az ágyra, és kivette a kezemből a bilincset.
- Előbb te jössz! - mondta Louis, majd rámnehezedett, és megcsókolt. Lejjebb csúszott, majd a fogával lehúzta a harisnyámat. Gyorsan lerángatta rólam a bugyimat, és nyalni kezdett. Jólesően sóhajtottam, és csak élvezte a szituációt. Liam letérdelt mellém. Lehúztam a boxerét, és gyorsan verni kezdtem neki. Közben Louis belémvezette ujjait, és sebesen mozgatta őket bennem. Louis nevét kiabálva jeleztem, hogy lassan elélvezek, mire kihúzta belőlem ujjait. Liam mellettem az én nevemet zihálta, így én is abbahagytam az ő kényeztetését. Liam ekkor hozzábilincselt az ágyhoz, így elég kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Liam magasodott felém. 
- Elöl kapcsos fűző? Kis gonosz!- vigyorgott, és lassan lehúzta a cipzárat. Ám szembetalálta magát a melltartómmal, ami szintén elöl kapcsos volt. Louis mellettem lehajolt a mellhasamra, és a fogával tépte le rólam az említett darabot. 
- Kész vagy? - suttogta a fülembe Liam. 
 Bólintottam. A srác lassan belém vezette magát. Felsikoltottam méretétől. Egy kicsit hagyta, hogy megszokjam, majd eszelős tempóban kezdett bennem mozogni. Eközben Louis a melleimet kényeztette, hol masszírozta, hol szívogatta őket. Hangosakat nyögdécseltem, Liammel együtt. A bennem lévő srác nevét kezdtem zihálni, mire kicsúszott belőlem.
- Te sem hagytál elélvezni. - kacsintott, majd kinyitotta a bilincset. Louis felhúzott, így egymással szemben álltunk. Rajta még volt alsónadrág, és ez zavart. Végigcsókoltam felsőtestét, majd a bokszeréhez érve letéptem róla azt. Megragadtam férfiasságát, és szorítottam rajta egyet. Felsóhajtott, majd hagyta, hogy azt csináljak amit akarok. Leültettem az ágyra, majd szemből az ölébe ültem, és ráereszkedtem péniszére. Lassan mozogni kezdtem. Mind a ketten hatalmasakat nyögtünk, Liam mellettünk önmagát elégítette ki. Mikor már majdnem elélveztem, 
Louis leállított. Négykézlábra állított, és hátulról belém hatolt. Elém térdelt Liam, akinek hatalmas méretét a számba vettem. Louis eközben a melleimet is kényeztette. Mikor már közel voltam a csúcshoz, gyorsítottam Liam kényeztetésén, és Louis is gyorsabban mozgott bennem. Mind a hárman szinte egyszerre élveztünk el, és Liam folyadékát engedelmesen lenyeltem. Ezek után felöltöztünk, és visszamentünk a tömegbe, de az órán láttam, hogy már éjfél elmúlt. Rákacsintottam a két fiúra, akik mosolyogva a fülembe súgták:
- Rendezhetnél több ilyen bulit is!
- Ezek után biztos! - nevettem fel, majd a barátnőimhez mentem.

3 megjegyzés:

  1. sziaa/sziaasztok! :) vár itt rátok valami, amiért megdolgoztok a sztorikkal! :D http://liampaynelovestorywithanastasia.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a sztori

    VálaszTörlés